|
... ez érdekes!
|
| A pénzügyminiszterek bojkottálták a fókahúst |
| 2010. Február 08. hétfő, 13:37 | ||||||||
|
A G-7-es pénzügyminisztereinek kanadai tanácskozása teljes fiaskóval végződött, mivel a világ leggazdagabb országai pénzügyeskedői semmiben sem tudtak megállapodni a bankok egységes, nemzetközi szabályozása terén. Az USA, Kanada, Németország, Japán, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország pénzügyminiszterei egyetlen konkrét javaslatot sem tudtak közösen elfogadni, annyira különbözőek voltak az álláspontjaik. Vagy talán annyira azonosak abban, hogy semmit sem tehetnek az óriás- multinacionális bankok megregulázására, amelyek közül nem egynek nagyobb aktívái vannak, mint egy-egy G-7-es ország éves nemzeti összterméke. Tehát gyanús, hogy a politikusok a tavalyi pénzügyi válság idején, amikor az adófizetők pénzén megmentették a nagybankokat a csődtől, szokás szerint csak szájaltak, és a közvéleményt etették a bankok ráncba szedésének jelszavával. Egyetlen egy kérdésben mutatkozott majd teljes egység. Mégpedig abban, hogy a házigazdák pénzügyminisztere, és a kanadai nemzeti bank elnöke kivételével senki sem ment el arra a búcsúvacsorára, amelynek étlapján, mint különleges csemege fókahús is szerepelt. Végül a miniszterek a szó szoros értelmében is teljesen üres kézzel tértek haza Kanadából, ugyanis a házigazdák ajándékcsomagját sem vitték magukkal, mivel abba is tettek fókahúst. A miniszterek azzal, hogy nem ettek fókahúst pontosan annyit értek el a kihagyott vacsorával a fókák megmentése terén, mint a fókavadászatból élő kanadai inuitok (leánykori nevükön eszkimók) a banki spekuláció felszámolásában elérnének, ha valamennyi hitelkártyájukat bedobnák a tengerbe, és egységesen visszavonnák összes short pozíciós tőzsdei megbízásukat. (A fóka- és profitvadászat a nemzetközi tanácskozások ideje alatt zavartalanul folyik.)
Powered by !JoomlaComment 3.20
3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."
|
A magyarországi lovardák,mint nagy lovas nemzet...
Tényleg tévedtünk. Köszönjükl a figyelmeztetést...
Kár, hogy a cikkírója nem tudja megkülönböztetn...
ennek aztán se eleje se vége...van benne igazság...
Sajnos ember embernek farkasa!!Irigyek azok aki...