Félezer elektromos autó a BMW-től az USA-ba
2008. November 19. szerda, 15:10
Félezer akkumulátor meghajtású Mini márkájú kiskocsit szállít a BMW az Egyesült Államokba a következő hónapokban.

A szerdán megnyílt autókiállításon mutatják be Los Angelesben a járművet, amelyik 250-250 kilométert tud megtenni utántöltés nélkül.

Az akkumulátorok feltöltése egy speciális töltő segítségével egy normál garázsban 2-2 és fél órát vesz igénybe. A kocsi sebességét 160 kilométerben maximálták.

A félezer kocsit tesztnek szánják, de nem lesz olcsó mulatság a próbára jelentkezőknek, mert a lízingdíja 850 dollár lesz havonta és még kiegészítő biztosítást is kell kötni, továbbá szervizelési díjátalányt is fizetni kell. Ennek ellenére nem lesz gond a kocsik értékesítésével, mivel már eddig több mint 10 ezer ügyfél jelezte, hogy kész átvenni egy kocsit.

A BMW 2015-ig akar kijönni egy kizárólag nagyvárosi forgalomba szánt takarékos és környezetkímélő kiskocsival a piacra. Az új Mini akkumulátor meghajtású, de környezetkímélő és kis fogyasztású benzinmotoros változatban is készül majd. A cég még azt sem döntötte le, hogy egy teljesen új márkát hoz ki, vagy az eddigi márkanevek valamelyikén kezdi forgalmazni az új kisautót.
 
FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld