Írország bankcsapdában – Brüsszel magán kívül
2010. Szeptember 29. szerda, 22:46

Írország válság-bankjába a jelek szerint újabb 5 milliárd eurót kell pumpálnia az amúgy is válságos helyzetben lavírozó ír kormánynak. A helyzet nem csak gazdaságilag, de politikailag is veszélyes, mivel nem csak az ellenzék nem érti, miért kell most újra az államnak a zsebébe nyúlni, ha már egyszer csekélyke 20 milliárd euróval megmentette a maródi Anglo Irish  Bankot. Az ír parlamentben drámai jelenetek zajlottak le szerdán. Az ellenzék a legszívesebben a bíróság elé toloncolta volna a kormányfőt az egész kormánnyal együtt.

Az utca embere is elveszíteni látszik a türelmét. A befektetők és a lakosság menekíti a pénzét a bankokból. A betétesek megint tömegesen hívják le a megtakarításaikat. Az ország tavalyi 14 százalékos költségvetési hiányát az idén 12 százalékra tervezték csökkenteni, amit erősen meg fog nehezíteni a nem várt kiadás, és minden amivel ez jár.

Brüsszel komolyan aggódik, és Olli Rehn a az EU Valutabizottságának elnöke szerdán fontosnak tartotta azt nyilatkozni, hogy nem számít arra, hogy Brüsszelnek kell megsegíteni a dublini kormányt, és nyomatékosan kijelentette: Írország nem Görögország. Mint ahogy Magyarország sem, de pénzügyi szakértők szerint egy ír összeomlás megnehezítené Budapest helyzetét is, amikor államadósságát a piacról akarja finanszírozni.  

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld