|
... ez érdekes!
|
| A fékre lépett az amerikai gazdaság |
| 2010. Július 29. csütörtök, 16:32 | ||||||||
|
A fékre lépett az amerikai gazdaság. Legalábbis ezt állítja a Fed (az USA központi bankja) által kibocsátott jelentés ("Beige Book"), ami persze kerüli a drámai megfogalmazásokat, sőt igyekszik leszögezni, hogy az USA gazdasági egy éve növekszik, legfeljebb egyre több jel szerint, a vártnál lassabban. Sőt vannak olyan térségek, mint például Atlanta és Chicago nagy térsége, ahol némi stagnálás is mutatkozik. Főleg az ingatlanszektor és a gépkocsigyártás van bajban, de a fogyasztás sem acélos, az árak pedig inkább stagnálnak, ami szintén azt jelzi, hogy nincs éppen nagy nyomás a vevők részéről az eladókra, azaz az amerikaiak már nem költekeznek olyan felhőtlen bizalommal, mint a válság előtti években, vagy ahogy azt a válság utáni hónapokban remélni lehetett. A gépipar és az autóipar nagyon sokat rontott a hangulaton, ugyanis egy százalékos visszaesést produkáltak júniusban, mégpedig immár a második alkalommal, és a legnagyobbat 2009 augusztusa óta, még ha csak egy százalékot is. Ben Bernanke a Fed elnöke már korábban egy kongresszusi meghallgatáson arról beszélt, hogy egyre több jele van egy esetleges visszaesésnek, vagyis annak, hogy az USA gazdasága talán mégsem lábalt ki a válságból, vagy nem teljesen, vagy a kilábalás lassú lesz. Ami ennél is rosszabbul hangzott az az, hogy a Fed egyelőre még csak dolgozik azon, hogy mit is tenne, ha mindez igaz lenne. Egyelőre nem találták meg a megoldást, de rajta vannak. Ahogy az egykori Brit miniszterelnök Winston Churchill állítólag mondta, és neki lehet hinni: „az amerikaiak mindig megtalálják a legjobb megoldást, feltéve, hogy előtte az összes többit kipróbálták”. Jó lenne tudni, hogy most akkor ebben az ügyben pontosan hol tartanak.
Holt-Tengeri Sóbarlang a főváros szívében. Kattintson ide az égészsége érdekében.
Powered by !JoomlaComment 3.20
3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."
|
hol lehet erre az állásra jelentkezni????
sziasztok ki szoktam menni ausztriaba bolha pia...
Szeretnám kipróbálni a vírusvédő programjukat, ...
Ki szeretném próbálni a vírusvédő programjukat....
Érdekesek a cikkek, aki tanuló mint én nagyon e...