Hirdetés
A nemzetközi sajtó a forint gyengülésére számít
2010. Július 18. vasárnap, 17:50

A nemzetközi sajtó kivétel nélkül kedvezőtlen hatásoktól tart, amiért megszakadtak a tárgyalások a magyar kormány és az IMF-EU küldöttsége között a jövő évi és a 2011-es költségvetés szigorításokról, hogy az ország tartani tudja az ígért idei 3,8 százalékos és a jövő évi 3 százalék alatti bruttó nemzeti össztermék arányos költségvetési deficitet.

A sajtó szerint a tárgyalások azért szakadtak meg, mert a magyar kormány nem látszott késznek a szükséges idei és jövő évi szigorítások bevezetésére, és nem tudta meggyőzni a két szervezet képviselőit arról, hogy valóban kitart a vállalásai mellet, illetve a kormány számos intézkedését az IMF és az EU is elhibázottnak, vagy elégtelennek ítélte meg.

A nemzetközi sajtó emlékeztet arra, hogy a két évvel ezelőtt kitört nemzetközi pénzügyi válság nyomán Magyarország volt az első, amelynek komoly fizetési nehézségei támadtak, és az elsők között kapott 20 milliárdos segítséget az IMF-től kedvező, a szabadpiacinál alacsonyabb kamat mellett.

Az IMF és az EU ezek után nem vár mást, mint azt – írja az osztrák sajtó – hogy az EU „aggályos” országa, Magyarország is megtegye a magáét. Ellenkező esetben nem hívhatja le a hitel soron következő részét, és nem számíthat EU-us forrásokra sem. Az osztrákok ugyanakkor tudni vélik, hogy a megbeszélések már akár a jövő héten is folytatódhatnak, de úgy gondolják, hogy addig nagy nyomás alá fog kerülni a magyar valuta.

 

Heim Pál Holt-Tengeri  Sóbarlang a főváros szívében. Kattintson ide az égészsége érdekében.

 

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld