Legyünk őszinték: az állam feladatai nem csökkennek. Még a tőkés, vagy finomabban fogalmazva a polgári demokratikus államé sem. Mégpedig éppen azokból az okokból, amelyek miatt annyian temetik a szociális jóléti államot, vagyis, például mert a társadalom öregszik, és a népesség száma a jóléti államokban csökken. Vagyis – ahogyan fogalmazni szoktak – egyre kevesebb embernek kell eltartani egyre többet. A demográfiai fenyőfa fejre állt. Kevés az újszülött, sok az idős, nem dolgozó eltartásra szoruló, drágán betegeskedő polgár. Egyre nehezebb az állami forrásokból fenntartani a korábbi ellátási szintet, és színvonalat.

Érdekes ugyanakkor, hogy amíg eddig eljutottunk a termelékenység megsokszorozódott, vagyis – hogy durva példával éljek – mintegy egymilliárd ember Kínában gyakorlatilag nemsokára ellátja ipari termékkel a világ 7-szer ennyi maradék lakosát. Hasonló számokat lehet az élelmiszer termelésben is mondani. Magyarul soha nem látott hatékonysággal, soha nem látott színvonalú termékeket állítunk elő példátlan mennyiségben. Ezek eddig még csak el sem képzelt profitokat hoznak.

Az államok viszont majd mindenütt szegények maradtak, sőt még talán relatíve szegényebbek mint évtizedekkel ezelőtt. A világ gazdagjai viszont egyre tehetősebbek lettek. Az Egyesült Államok lakosságának 10 százaléka zsebébe kerül az USA, amely a világ legnagyobb nemzetgazdasága, éves jövedelmének közel 50 százaléka. Ilyen csúnya arány még nem volt Amerika történelmében. Hasonlók a tendenciák a többi iparilag fejlett, gazdag országban is.

Odáig merészkednék, hogy amennyiben nem lenne a megtermelt javak ilyen torz elosztása, mondjuk az állam hatékony újra elosztó szerepe érvényesülne, vagyis még konkrétabban egy igazságos és progresszív adórendszer működne az USA-ban is, akkor nem jött volna létre ez a felbillent világrend, ahol a polgárok egy piciny hányada viharos tempóban gazdagszik, miközben majd ilyen sebességgel adósodik el az állam, amelynek adóbevételei döntő hányadát nem a 10 százalék gazdagtól, hanem attól a 90 százaléktól szedik be, amely az ország jövedelmének a másik felét húzza.

Azok az országok – például néhány skandináv ország – működnek jól, ahol nagyon erősen progresszív az adórendszer, és magas a jövedelem elvonása az állam részéről. Ez természetesen nem akadályozza meg a világ számos bankárát és vezető közgazdászát, hogy az amerikai gazdasági és állam modellt tekintse a sikeresebbnek és a felsőbbrendűnek. És ennek megvan a maga logikája. A tőkés, vagy finomabban polgári állam a tőkések, a polgárok, a jómódú polgárok állama. Az általa érvényesített játékszabályok, és elosztási normatívák, a közterhek terítése is a tőkések, a jómódúak érdekeit szolgálja.

A USA gazdagabb családjainak adóit csökkentette évről évre George W. Bush elnök is, amiért évtizedekig imába is foglalják a nevét ezekben a körökben. Hogy ebben tönkre ment az amerikai állam, az más kérdés. Az USA költségvetési deficitje sem azért olyan gigászi, mert elszórják a pénzt a segélyekre, na meg eldurrogtatják ilyen, olyan háborúkban, hanem mert nem adóztatják meg eléggé azokat, akik extra jövedelmekkel rendelkeznek, sőt ahol tudnak könnyítenek a terheiken.

Akkor most gyorsan visszatérve Európába. A német állam, amelyet éppen két konzervatív keresztény párt vezet, ugyanazok a jómódúak, mint az USA-át Bush idejében, nem akar adót csökkenteni, bár a saját környezetéhez képest is magasak a német adók, és itt nem Szlovákiára, Magyarországra gondolok. Ehelyett az adók emelését fontolgatja. És nem csak azért, mert a 2008-09-es pénzügyi válságban az adófizetők pénzéből megmentette a bankokat, amiben ezzel megmentette az adófizetők pénzét is, ami különben értéktelen papírhulladékká vált volna.

Tette ezt az állam mindenek előtt a tőkései, a bankok részvényesei, de azért a bankok betétesei érdekében is, éspedig kizárólag az adófizetők pénzéből, azokéból, akik nem sok jövedelmet húztak addig a bankok sikeres spekulatív üzleteiből, de az első sikerteleneknek a levét mégis ők itták meg. Szívtak volna, ha a bankok összedőlnek, mint ahogy szívnak azért is, mert a bankokat megmentették.

Ez utóbbi esetben a veszteséget csak részletekben terhelik rájuk. És közvetve, például a visszafogott béreiken keresztül, a dráguló bankokon, az adóemeléseken át egészen azzal, hogy a szakadozó szociális hálóból jó nagyot puffanva esnek fenékre, és érzékelik a kövér ülepükkel a reális kapitalizmus kemény valóságát, az igazságot, amely szerint a gravitáció mindenkit a földre húz, ha nem gyorsul az ellenkező irányba egy sikeres tőzsdei spekuláns sebességével. (folyt következik) (vissza az első részhez)

Hozzászólások

Hozzáadás

Szólj hozzá!
Név:
Email:	Értesítés nélkülÉrtesítést kérek
Website:
Tárgy:
	Írd be a képen látható biztonsági kódot!

Powered by !JoomlaComment 3.20

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."