Ülök a kocsmámban...és semmi jó a láthatáron | Piacgazdaság, Amíg, Lassan, Beteg, Növekedés...

Legfrissebb

Napi ajánlat

Ülök a kocsmámban...és semmi jó a láthatáron

2010. Augusztus 27. péntek, 14:35

Ülök a kocsmámban ...és azt gondolom, hogy semmi jó a láthatáron. Nem jó, ha valahol a világ végén, a világ végéről beszélnek a világ legnagyobb bankárai. Az Egyesült Államok egyik távoli, eldugott szegletébe rejtőzködtek el a pénz emberei, hogy megvitassák, mit lehetne tenni, hogy megint minden olyan jó legyen, mint régen.

A Rocky Mountains lábánál a nagy semmiben megbújó Jackson Hole-ban mindenki meg fog szólalni, aki számít az árfolyamok, a százalékok, a jelzálog, a deriváltak, a short, a pénz mocskos világában.

Ben Bernanke az USA fő bankára és Jean-Claude Trichet az Európai Központi Bank feje egyaránt nagy okosságokat fog mondani, amire tátott szájjal várnak a világ tőzsdéi. Akár nevetséges is lenne, ha nem valamennyiünk bőrére menne ki a játék. Pedig arra megy. A nagy mágusok és vajákosok állnak a beteg piacgazdaság lázas, és hideg rázta teste fölött, és azon vitatkoznak, hogy piócát tegyenek-e rá, vagy eret vágjanak-e rajta.

Az elmúlt hónapok, és az elmúlt két év még egyszer meggyőzhetett mindenkit arról, hogy a világgazdaság nagy mesemondói, és csodadoktorai nem hogy a gyógymódot nem tudják a bajra, de még a betegséget sem sikerült diagnosztizálniuk. Sőt, nem rég még az is vita tárgya volt, hogy vajon beteg-e a beteg, aztán, hogy gyógyul-e, vagy romlik az állapota.

Nem állunk jól, ha a kórházban az orvosok nem tudják, hogy most éppen operálnak, vagy boncolnak-e éppen. Pedig a gazdaságon végzett minden gyógyszeres kezelés, vagy műtéti beavatkozás olyan, mint az igazi kórházban, élő testen kell végezni, nem lehet egy időre kikapcsolni a létfontosságú szervek működését, amíg a javítás tart.

Lehet persze egy időre gépre kapcsolni, de aztán jön a pillanat, amikor újra a természetes működésre kéne átállni. Vajon most melyik fázisban vagyunk. Operálunk, vagy már boncolunk? A gond az, hogy lassan, már több mint egy éve infúzión, művesével és műszívvel vegetál a piacgazdaság, leánykori nevén a kapitalizmus. Életfontosságú szerveit súlyos betegség rágja, és a gyógyszerek fogytán vannak, a beteg egyre kevésbé hisz a maga gyógyulásában, ami – mint tudjuk – a kór malmára hajtja a vizet.

Az eddigi terápia határai egyre élesebben rajzolódnak ki. A nullánál nem lehet lejjebb vinni a kamatszintet, a billiós nagyságrendű friss pénzinjekciók csak arra voltak elégségesek, hogy lassítsák a kórokozók szaporodását, de nem gyógyították meg a beteget. Mindenki a növekedésre, a piacgazdaság egészséges működésének legfontosabb jelére vár. Az USA Kínában, Kína az USA-ban, Európa mindkettőben, a világ maradéka, pedig mindannyiukban reménykedik.

Ki tudjuk-e húzni magunkat a hajunknál fogva a mocsárból. A válasz: nem. Akkor mi lesz? Mi lesz velünk?
Szarban leszünk, még nagyobban mint most. Egészen addig, amíg nem sikerül egy új világrendet felépíteni a piacgazdaság helyére, mert az éppen megbukóban van. Működésének motorja a határtalan növekedés, a sok pénzből még több, a még többől, még annál is több lassan leáll. Hozzá kéne látni a növekedés nélküli, a fenntartható gazdasági- és világrend felépítéséhez. Ennek esélye azonban nagyon hasonlít a Fed kamatszintjéhez, a nullához.

Ami történni fog: a szőnyeg alá söpörjük azokat a problémákat, amelyek beférnek még alá. A világgazdaság lassan pöfékelő motorját még egyszer feltúráztatjuk, még egy generáljavítás kilátásai is nagyon kicsik, és nyugodtan megvárjuk, amíg nullára amortizálódik, hogy addig még kivehesse belőle mindenki, aki már eddig is kivette a maradék nyereségét. Arra is időt adunk a virtuális kereskedésben virtuális milliárdokat harácsoló finánctőkéseknek, hogy amennyit csak lehet a pénzügyi világkaszinóban nyert zsetonjaikból materiális javakra válthassanak. Aranyra, ezüstre fémekre, nyersanyagokra.

Nekünk pedig nem marad más, mint hogy levegyük a polcról Marx poros műveit. Vagy rákattintsunk a hálón néhány közgazdász professzor vicces előadására, amelyen a piacgazdaság röhejes rendszerét karikírozzák ki a fiatal hallgatóik harsány örömére. Fogjuk fel vidáman a dolgot, mondjuk úgy, hogy szerencsés csillagzat alatt születhettünk, mert megélhettük a világtörténelem legnagyobb ideáinak a bukását. Eggyel több, vagy kevesebb, már nem számít. (zse)