Hirdetés
Először tett űrsétát egy kínai űrhajós
2008. Szeptember 27. szombat, 17:15
Történelmi teljesítményÖt évvel az első embert szállító kínai űrhajó kilövése után a történelemben először kínai űrhajós tett sétát a világűrben.

„Jól érzem magam” - mondta Zhai Zhigang parancsnok amikor kilépett a semmibe a Shenzhou 7 kínai űrhajóból. Majd melegen üdvözölte a kínai népet és az egész emberiséget.

A földgolyóval a háttérben meglebegtette a kínai zászlót, amit az egymilliárdos nép nagy része egyenes tv-adásban kísért figyelemmel a földön.

Annak ellenére, hogy ez az emberiség 298. űrsétája volt, hatalmas és történelmi lépés a világ legnagyobb fejlődő országa, Kína számára.

Kína ezzel a világ harmadik olyan országa, az USA és Oroszország után, amely egy asztronautát az űrhajóján kívülre tud küldeni. Az űrbe kilépés képessége nagyon fontos a saját űrlaboratórium létrehozására vonatkozó kínai terv megvalósítása számára.

Az űrséta a kínai fejlesztésű űrhajós öltözék főpróbája is volt. Zhai Zhigang mögött azonban egy másik űrhajós, Liu Boming biztosított, aki még orosz űrruhát viselt. A harmadik űrhajós a visszatérő egységből kísérte figyelemmel a történteket, és tartotta a kapcsolatot a földdel.
 
FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld