Gyorsabb a gyógyulás rágóval
2008. Augusztus 19. kedd, 17:40
A gyógyulást segíti

Brit kutatók 158 beteg részvételével végzett kutatásuk alapján azt állítják, a rágógumi elősegíti a bélműködés helyreállását a vastagbél egészének vagy egy részének műtéti eltávolítása után.

A béltartalom továbbítására való képtelenség a bélrendszerben a műtét után (ún. posztoperatív ileus) normális jelenség hasi műtéten átesett betegek esetében, és ez az egyik legjelentősebb kiváltó tényezője a műtét utáni hányinger, hányás, görcs, és a hasi disztenzóval összefüggő fájdalom és diszkomfort kialakulásának.

 

Az öt kísérlet mindegyikében hasi műtéten átesett, naponta háromszor 5-45 percig cukormentes rágógumit rágó betegek egy csoportját hasonlították össze egy másik csoporttal, akik nem rágóztak. A rágógumizó betegeknek átlagosan 0,66 nappal hamarabb indult gázkiválasztás és átlagosan 1,10 nappal hamarabb következett be bélmozgás, mint azoknak, akik nem fogyasztottak rágógumit. A rágózó betegek rövidebb időt is töltöttek a kórházban.

A kísérlet vezetői úgy vélik, a rágózás „áltáplálásként” hat, amely stimulálja az emésztőrendszer idegeit, és arra készteti őket, hogy gyomor-bélrendszeri hormonokat válaszanak ki és fokozzák a nyálelválasztást illetve a hasnyálmirigy kiválasztást.

A szerzők eredményeiket úgy összegezték, hogy a rágógumizás a hasi műtéteket követően jelentős előnyökkel jár az ileus megoldásának időtartamát tekintve.

(Medipress)
FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld