Hirdetés
Mondjuk ki: a kövér gyerek kövér
2008. Augusztus 08. péntek, 16:24
Mondjuk ki: kövérekHasznos, nem hasznos? A brit egészségügyi hatóságok ajánlása szerint a jövőben a "kövér" jelzőt kerülni kell. Ez csak felesleges játék a szavakkal - mondják a terv támadói, akik szerint nevetséges, hogy a kövér gyerekek szüleinek küldött levelekben csak túlsúlyosnak, de nem kövérnek nevezik a csemetéket.


Az egészségügyi hatóságok szerint a „kövér” jelző elkeseríti az embereket, és nagyon megbántja őket, ezért a „nagyon túlsúlyos” jelzőt kell használni a 30 feletti testtömegindexszel (BMI-vel) rendelkező gyermekek esetében.

A Nemzeti Elhízás Fórum „finomkodó”-nak és „kényeskedő”-nek nevezte a kormányt a szó kerülgetése miatt. Az előterjesztés célja, hogy felhívják a figyelmet a Nagy-Britanniában egyre növekvő méreteket öltő problémára, ám a levelek a szülőkre hárítják a felelősséget, hogy konzultáljanak orvosukkal, vagy az iskolai védőnővel elhízott gyermekük ügyében.

A szülőknek szóló információ tartalmazza majd a gyermek testmagasságát és súlyát, valamint azt is, hogy sovány, egészséges súlyú, túlsúlyos, vagy nagyon túlsúlyos-e a gyermek.

Will Cavendish, az Egészségügyi Minisztérium egészségügyi és népjóléti igazgatója szerint fennáll a veszély, hogy ha a levélben a „kövér” szó szerepel, a szülők egyáltalán nem fognak semmit tenni. „Nem tiltottuk meg (a „kövér” szót), csak úgy döntöttünk, nem használjuk” – fogalmazott. „Nem érdemes olyan levelet kiküldeni, amely semmiféle hatást nem fog elérni.”

Tom Fry, a Nemzeti Elhízás Fórum elnökségi tagja elmondta, hogy amerikai kutatók már egyszer javasolták a „kövér” szó betiltását, ám utóbb úgy döntöttek, mégis szükség van rá. „Az amerikaiak újra használják a fogalmat, mivel így egy kicsit sokkolni tudják a szülőket, akik ennek hatására talán felébrednek.

Tény, hogy kellemetlen hallani ezt a szót, ám épp az a lényeg, hogy a szülők fejében megkonduljon a vészharang. Véleményem szerint az Egészségügyi Minisztérium hozzáállása finomkodó és kényeskedő.”

A BMI-t széles körben használják az elhízás felmérésére. A magasság és a testsúly segítségével számolható ki, úgy, hogy a kilogrammban mért súlyt osztjuk a méterben mért magasság négyzetével. 30 feletti BMI esetén beszélünk kövérségről. Országos program keretében mérik a gyerekek súlyát és magasságát 4-5 éves korban, majd még egyszer 10-11 éves korban, ám a szülők kivehetik gyermeküket a programból. 2005-2006-os eredmények alapján a súlyosabb gyermekeket gyakrabban mentik fel szüleik a részvétel alól.

(Medipress)
FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld