A lányoknak 7-8 éves korábban nő a mellük
2010. Augusztus 10. kedd, 11:34

Az orvostudomány egyelőre értetlenül áll az előtt a jelenség előtt, hogy a lányok melle 7-8 éves korukban fejlődésnek indul. Ez számos pszichés, társadalmi és fejlődési problémát okoz náluk. A lelkileg még gyerek lányok nincsenek felkészülve a másik nem reakcióira, illetve maguk is nehezen kezelik a szervezetükben felszaporodott nemi hormonok következményeit, a felerősödött szexuális érdeklődést.

Az USA-ban végzett tanulmányok sem találtak egyértelmű magyarázatot a jelenségre. Az egyik ok nyilván az egyre több túlsúlyos gyerek. A zsírszövetek ugyanis serkentik a női hormonok termelődését, ez pedig a mellek növekedését idézi elő. Ez azonban nem ad teljes magyarázatot, így azt feltételezik, hogy a környezetben, főleg a táplálékban lehetnek olyan anyagok, amelyek a túl korai nemi éréshez, mindenek előtt a mellek fejlődéséhez vezetnek.

Az orvosok azt tapasztalják ugyanis, hogy bár a gyerek lányoknál az utóbbi időben extrémen korán indul fejlődésnek a mell, az első havi vérzés időpontja nem változott, továbbra is 12-13 éves korban következik be. Azaz: valamilyen specifikus hatás eredménye a mellek korai kifejlődése.

A 19. század végén, és a 20. század elején a nemi érés időpontja lényegesen előbbre került, ami akkor a tömegesen feljavult táplálkozásban, a betegségek megelőzésében, és a járványok felszámolásában gyökerezett, és egyértelműen társadalmi vívmánynak számított. A mostani gyorsulás a mellek fejlődésében már nem tűnik olyan pozitívnak – vélekednek az orvosok.

Az Egyesült Államokban nagy szabású felmérést végeztek a kérdésben a gyerekek között. 1239 6-8 éves kislányt vizsgáltak meg. Köztük 30 százalék volt a fehérek, 30 százalék a feketék, 30 százalék a latin-amerikai származású, míg az ázsiaiak részesedése a csoportban 5 százalék körül volt.

A 7 évesek között a fehérek 10,4, a feketék 23,4 a latin kislányok 14,9 százalékánál észleltek teljesen kifejlett melleket. A 8 évesek körében ezek az arányszámok a fenti sorrendet követve 18,3, 42,9 és 30,9 százalék volt. A számok tükrében is azt állítják az orvosok, hogy valami nincs rendben. Igaz azt továbbra sem tudják megmondani, hogy mi lenne az ideális időpontja a mellek kialakulásának, mert ilyet szinte lehetetlen meghatározni.  

 

Holt-Tengeri  Sóbarlang a főváros szívében. Kattintson ide az égészsége érdekében

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
Hirdetés

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld