|
... ez érdekes!
|
| Közös lónak.....Overdose a neve |
| 2010. Március 12. péntek, 17:33 | ||||||||
|
Ma délelőtt a budapesti Westend City Centerben lévő Hilton szállóban jelentették be és írták alá azt a szerződést, amelynek keretében Mikóczy Zoltán tulajdonrésze 50%-ra csökkent, de Overdose menedzselése továbbra is az ő kezében maradt. Új társtulajdonosai olyan meghatározó jelentőségű magyar cégek, amelyek fontosnak érezték, hogy összefogjanak a magyar lóversenyzés ügyének támogatására, és amelyek ettől a pillanattól 10-10%-ban Overdose résztulajdonosai. Az aláíráson Mikóczy Zoltán mellett részt vett Járai Zsigmond, a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, Demján Sándor, az Euroinvest Zrt. alapítója, Németh Miklós a Közgép Zrt. elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatója, és Wolf László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató helyettese. Az alábbiakban az ő gondolataikat idézzük, a helyszínen való megszólalásuk sorrendjében: Járai Zsigmond, a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. felügyelőbizottságának elnöke: Én csak véletlenül képviselem itt a biztosítótársaságot, igazából Horváth Béla elnök úrnak kéne itt ülnie, mert az ő ötlete volt, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító támogassa Overdose-t. Nagyon sokat tett az ügy érdekében még Overdose régi rajongója, Farkasházy Tivadar. Tulajdonképpen Mikóczy úrral való együttműködésünkből nőtt ki ez a társaság, az Overdose Vagyonkezelő Kft.
Ennek az évszázadnak a legnagyobb üzlete a szórakoztatás lesz, függetlenül attól, hogy válságban vagyunk. A szórakoztatásnak a sport, és ezen belül a lósport egy jelentős részét képezheti. Annak pedig külön örülök, és köszönöm az ötletet elindító Járai Zsigmondnak, Farkasházy Tivadarnak és a tulajdonosnak, hogy módot adott arra, hogy ebbe bekapcsolódhassak. Nem a profitszerzés vezérel bennünket. Azt kell most mindenkinek kívánnia Magyarországon, hogy Overdose sikeres legyen, mert az Magyarország sikerét jelenti. Nálunk pedig a vállalkozásoknál a ló sikere jelenti azt az értékfedezetet, amivel a befektetéseink megtérülnek. Itt reális számok vannak, a siker soha nincs megítélve, azért mindig bizonyítani kell. Ez a lépés, hogy összefogtunk és társultunk, egy lehetséges új magyar szimbólum megvédése és megtartása érdekében, legyen példa mások számára is az összefogásra és összetartozásra.”
Overdose alkalmas arra, hogy a nemzeti értékeket és a nemzeti önbecsülést itthon erősítse az emberekben. Talán lesz újra olyan, amire büszkék lehetnek a magyar emberek, és ez egyben külföldön is meghozza az elismertséget Magyarország számára. Mi nem üzleti befektetésnek szántuk a részvételünket – bár persze örülni fogunk annak, ha ennek valami haszna is lesz, – mi megpróbáltunk hozzájárulni egy olyan nemzeti érték sikeréhez, ami az ország számára komoly sikereket hozhat.”
Ugyanakkor én elgondolkodtam azon, hogy az a nemzetközi hírnév, ami már most körülveszi Overdose-t, kiben mit inspirál. Elég Talmácsi Gáborra utalni, aki a Kincsem Parkban, a verseny után azt mondta, hogy ő ihletet merített Overdose-ból. Talmácsi a magyar gyorsaságnak ma az elsőszámú szimbóluma, egy kiváló versenyló teljesítményéből tudott ihletet meríteni, és ebben nincsen semmi csoda, mert a siker, sikert hoz. Mára már nem csak magyar visszhangja van Overdose sikereinek. Ma már különböző neveken említik különböző országokban. A németek nem véletlenül nevezték el „Wunderpferd”-nek, azaz csodalónak, az angolok nem véletlenül nevezték el „The Budapest Bullet”-nek, azaz budapesti puskagolyónak, és az amerikaiak sem véletlenül nevezték el „The Hungarian Seabiscuit”-nek, aminek nem is igazán a jelentése érdekes, hanem az, hogy mit szimbolizál. Ez a ló (Seabiscuit) a harmincas évek sikersztorija volt az Egyesült Államokban. Ez a ló jelentett fogódzkodót akkor, amikor a világgazdasági válságból kezdett kilábalni az Egyesült Államok. Én azt kívánom mindannyiunknak, hogy a mi számunkra Overdose legyen az egyik olyan szimbólum, ami a kilábalást jelenti, és azt a hitet, hogy ez a ma már a nemzeti vagyon részét képező remek versenyló a sikerhez vezető utat is megmutatja mindannyiunk számára, hogy lehet innen sikert elérni.” Wolf László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató helyettese:
Ebbe a társaságba mindenképpen beletartoznak azok a személyek is, akiknek köszönhetően eljuthattam ide, hogy ilyen komoly társaság alakult, akik beszálltak az Overdose Vagyonkezelő Kft.-be. Külön köszönöm Horváth Béla úrnak, aki a kezdet kezdetétől a szívén viselte az egész projektet, Farkasházy Tivadarnak, aki Overdose nagyköveteként már első futásától kezdve hirdette a ló erejét, és Lázár Vilmosnak a ma megkötött szerződés tető alá hozásában nyújtott közreműködéséért. Ami pedig a lovat illeti... Március 19-én kerül sor a következő patkolásra, ekkorra vélhetően teljesen lenő a sérült patarész. Erre kilenc hónapja várunk. Ezután már a gyors munkákat is elkezdheti. Ha minden jól alakul, teljesülhet a nagy álmunk, ha egy éves késéssel is, de a júniusi Royal Ascoton már méltón képviselheti majd hazánkat Overdose. Június 19-én lesz a Golden Jubilee Stakes, a világ legpatinásabb rövidtávú versenye. Ez kell, hogy számára a csúcspont legyen, de ehhez minimum egy, de szívem szerint inkább két versenyt kell előtte futnia májusban. Több alternatíva is van, de, hogy végül is melyik valósul meg, arról áprilisig semmiképpen nem lehet biztosat tudni. Az egyik szerint május elsején kezdene egy Group III-as versenyben Newmarketben, ha ezt sikeresen veszi, akkor következne a Temple Stakes május 21-én a Haydock Parkban. A másik alternatíva, hogy a német galoppszövetség nagyon szeretne a számára versenyt szervezni, lehetséges, hogy április végén futna Hoppegartenben egy könnyű felhozó versenyt, majd május 10-én egy York-i Group II-es verseny következne. Ezek egyelőre hipotetikus menetrendek, a valódi állapotáról ugyanis ő maga, Overdose fog nyilatkozni, és ő mondja meg, hogy mikor jön el az a pillanat nála, amikor a felkészültsége lehetővé teszi, hogy versenyben fusson.”
Viszont azt valószínűleg még vállalni fogjuk, hogy egyéb hozzájárulással, például szponzorációval is hozzájárulunk a ló tartásához. Ez a másfél milliárd (Overdose ilyen értékben került apportálásra a vagyonkezelő Kft.-be) ma egy eszmei érték. A vételárat nincs értelme titkolni, hiszen mindenki egyetértett vele, hogy elmondjuk. Azért nem szerettük volna elmondani, – hogy mentegetőzzek egy kicsit, – mert nem akarjuk, hogy az a benyomás keletkezzen, hogy ennyit ér a ló. A ló sokkal többet ér. Persze vannak kockázatai, de mivel 12-szer indult és ebből 12-szer nyert, maga a legenda ennyit biztosan megér. Ha tovább tudja folytatni a pályafutását, amire minden esély megvan, akkor abban a pillanatban sokkal-sokkal többet fog érni.” Demján Sándor a sajtótájékoztató végén máris felajánlotta Hernádi Zsoltnak, hogy szívesen eladja a MOL-nak a részesedését négyszeres áron, hogy a lovat átkeresztelhessék Molverdose-ra. (CPannoniaoverdose.hu)
Powered by !JoomlaComment 3.20
3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."
|
hol lehet erre az állásra jelentkezni????
sziasztok ki szoktam menni ausztriaba bolha pia...
Szeretnám kipróbálni a vírusvédő programjukat, ...
Ki szeretném próbálni a vírusvédő programjukat....
Érdekesek a cikkek, aki tanuló mint én nagyon e...