Albánia-Magyarország 0-1
2009. Március 29. vasárnap, 00:26

Az albánok elleni idegenbeli találkozó előtt a hazaiak Svédországgal is 0-0-ás döntetlent értek el, így a mieink értékes három pontot szereztek Tiranában.

Az albán válogatott a mérkőzés egyes szakaszaiban a kapuja elé szegezte a mieinket, de természetesen Erwin Koeman csapata előtt is adódtak gólszerzési lehetőségek.

Különösen Torghelle Sándor volt elemében, akit nagyon nehezen tudtak tartani a hazai védők.

A találkozó egyetlen gólja aztán nagy albán védelmi hiba után született meg, a harmincnyolcadik percben Huszti ívelt középre, az albán védő épp Torghelle elé fejelte a labdát, aki levette és a léc alá bombázta a játékszert.

A második játékrész elején azonnal megduplázhatta volna előnyét a magyar válogatott, Torghelle egyedül törhetett kapura, de az oldalhálóba lőtt. A folytatásban mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, a magyar kapuba Babos Gábor magabiztosan védett, így újabb gól nem született, vagyis a magyar válogatott három ponttal térhet haza Tiranából.

A nyolc órakor kezdődött Málta-Dánia találkozón a skandinávok 3-0-ra nyertek, így tíz ponttal a tabella élén állnak, mögöttük a második helyen a szintén tíz pontos magyar válogatott áll, mely szerdán Málta csapatát fogadja.

Világbajnoki selejtező, 1. csoport

Albánia-Magyarország 0-1 (0-1)
Gól: Torghelle (38.)
Albánia: Hidi - Dallku, Curri, Vangjeli, Cana - Lala, Skela, Duro, Lika (Bakaj 70.) - Salihi, Berisha
Magyarország: Babos - Szélesi, Vaskó, Vanczák, Bodor - Huszti, Dárdai, Hajnal (Vadócz 79.), Halmosi (Gera 91.) - Rudolf, Torghelle (Priskin 86.)

93. perc: vége a meccsnek, megnyertük a mérkőzést!

91. perc: Halmosi helyett Gera.

90. perc: két perc a hosszabbítás.

86. perc: Torghelle helyett Priskin Tamás a pályán.

79. perc Hajnal helyére Vadócz Krisztián érkezett.

73. perc: a csereként beállt Bakaj lőtt messziről, Babos bravúrral mentett szögletre, majd a sarokrúgás után magabiztosan fogta Skela fejesét.

71. perc: a csoport másik mérkőzésén Dánia 3-0-ra nyert Máltán.

64. perc: Torghelle szerzett labdát, eltolta a kapus mellett, aki elkaszálta, de a bíró nem adott büntetőt a mieinknek.

63. perc: Hajnal szlalomozott az albán tizenhatoson belül, az alapvonal felé cselezett, majd laposan középre passzolt, de a védők tisztázni tudtak.

56. perc: Huszti szerzett labdát védőjétől, majd a tizenhatos sarkáról jobbal laposan a kapus kezébe lőtt.

49. perc: Lika beadását Berisha fejelte kapu fölé. Újabb nagy helyzet az albánok előtt...

46. perc: a magyar csapat azonnal labdát szerzett, Torghelle egyedül törhetett kapura, de kapu mellé lőtt. Az ellentámadásból egy beadás után Lika fejelt, Babos bravúrral hárított.

45+1. perc: vége az első félidőnek.

38. perc: hatalmasat hibázott az albán védelem, a magyar válogatott pedig megszerezte a vezetést! Huszti ívelt középre, az albán védő épp Torghelle elé fejelte a labdát, aki levette és a léc alá bombázta a játékszert (0-1).

37. perc: szöglet után Torghelle csúsztatott egy méterrel az albán kapu mellé.

29. perc: Hajnal lőtt mintegy húsz méterről, kevéssel a hosszú felső sarok mellé. Az ellentámadásból Berisha lőtt a rövid sarok mellé, ez is veszélyes helyzet volt.

20. perc: magyar labdavesztés után Salihi tört kapura, húsz méterről lőtt, de szerencsére kapu mellé.

18. perc: jobbról érkezett az albán beadás, Salihi kevéssel fejelt a kapunk mellé.

16. perc: magyar szöglet után előbb egy fejest majd egy lövést blokkoltak az albán védők.

13. perc: Cana kapott sárgát, miután elkaszálta Torghellét. A beívelt szabadrúgás után Torghelle kapu fölé fejelt.

6. perc: az albánok végezhettek el szabadrúgást bal oldalról, Babos a mezőnybe öklözte a labdát.

1. perc: a mieink kezdték a mérkőzést.

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld