Overdose esélytelen volt Baden-Badenben
2010. Augusztus 29. vasárnap, 20:31

Overdose-t nyolc percen keresztül próbálták betenni a startgépbe. Ez alatt háromszor is ledobta lovasát, Christophe Soumillont. Sok más versenyen, ha nem egy ennyire szeretett lóról lett volna szó, már rég elengedték volna nélküle a mezőnyt.

Ugyan a versenyt taktikusan kezdte, de érezhető volt, hogy ez a közjáték túl sokat vett ki belőle, a győzelemre esélye sem maradt. Christophe Soumillon sérülést szenvedett, annak mértékét egyelőre mi sem ismerjük, csak annyi bizonyos, hogy a még hátralévő futamát emiatt lemondta.

Mikóczy Zoltán közvetlenül a verseny után elmondta a PannoniaOverdose.hu-nak, hogy nagyon örült volna, ha a starter Overdose nélkül engedi el a versenyt, mert lova erejét teljesen elvették a történtek, ezért nem bírta az utolsó 200 métert. Az eredményt így is tudomásul veszi, bár jelen pillanatban nem tudja, azt mennyire befolyásolta Soumillon sérülése, akit utána a mentők megvizsgáltak, és a következő két versenyben nem is tudott részt venni. (pannoniaoverdose.hu)

 

Holt-Tengeri  Sóbarlang a főváros szívében. Kattintson ide az égészsége érdekében 

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
Hirdetés

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld