Csalás! Jó kritikáért fizettünk, rosszat kaptunk!
2010. Március 11. csütörtök, 13:16

A 80 éves korábban több mint egy éve elhunyt Roy Scheider utolsó filmje az "Iron Cross" rendező-producerének kezdődött a pere a "Variety" című tekintélyes filmes szakfolyóirat ellen Hollywoodban.

A produkciót készítő cég, a „Calibra” ugyanis 400 ezer dollárt fizetett a lapnak, hogy reklámozza az alkotást, küldje szét az Oscar díjról döntőknek a DVD-jét, és egyéb más módon is járuljon hozzá a film sikeréhez, ahhoz, hogy Oscarra jelöljék.

A „Calibra” most csalással, szerződésszegéssel vádolja a tekintélyes szaklapot, mert az a filmről negatív kritikát tett közzé, amelyben többek között az a mondat is szerepelt, hogy a film „ Roy Scheider unalmas hattyúdala”. A producer szerint ezzel a lap meghiúsította az Oscar-jelölést, kárt okozott a cégének, és megszegte a szerződést.

A lap most azzal védekezik, hogy amennyiben a bíróság igazat ad a produkciós cégnek, azzal veszélyes precedenst teremt, mivel mások is hivatkozhatnak rá. Ami annyit jelent, hogy a hirdetők ezentúl jogot formálhatnának arra, hogy beleszóljanak a hirdetéseket közlő média tartalmába.

Persze a probléma akadémikus, ugyanis általában a média egészére fel lehet tenni a kérdést. Hogyan higgyünk neki, ha fűtől fától pénzeket fogad el, hogy a vacak termékeit hirdesse, vagy még tovább is megy és promóciós cikkeket közöl ugyancsak jó pénzért erről-arról. Amennyiben a "Variety"ennyire félti a szabadságát, ne fogadjon be hirdetéseket! Csák hát, akkor mi lenne a kiadásában az üzlet?


 

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
Hirdetés

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld