Sarah Palin a tenyerébe írt szövegből puskázik
2010. Február 09. kedd, 12:12

Az amerikai jobboldal új sztárja, Sarah Palin, aki alulról előzi intelligenciában a korábbi jobboldali sztár George W. Busht, a saját tenyerébe firkált segédlettel tartotta meg egyik beszédét a Teadélutánnak nevezett kongresszuson, amelyen az ultrajobboldal bontotta ki zászlaját a republikánusok támogatásával és támogatására. A puska arra kellett, hogy Palin el ne felejtse mozgalma három sarkalatos szlogenjét: energia, adó és az USA felrázása.

A beszéde közben készült fotón jól látszik az egykori republikánus alelnökjelölt, alaszkai kormányzó tenyerében ott a hármas jelszó. A nagy ovációval és Run Sarah! Run Sarah! Kiáltásokkal üdvözölt beszéd után, a sajtó képviselőinek arra a kérdésére, hogy mi az új mozgalom a Tea Party fő mondanivalója: Sarah egy rövid pillantást vetett a tenyerére, és már válaszolt is.

Azt is bejelentette, hogy indulni kíván 2012-ben az elnöki fotelért, tehát le akarja győzni a jelenlegi elnököt, a demokrata Barack Obamát. Erre nem is esélytelen, mivel a CNN megerendelésére készült felmérés szerint az amerikaiak 46 százaléka tartja szimpatikusnak Palint és 40 százaléka nem. Ebből még akármi is lehet. Egyáltalán nem kizárt, hogy az USA következő elnöke, az első fekete elnök után, ugyancsak először, egy fehér nő lesz, kék tintával enyhén összefirkált tenyérrel.

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
Hirdetés

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld