Európának nem kéne becsinálnia, ha Obama elvtársnak rossz napja van, és mondjuk lemondja az EU-USA csúcson való részvételt. Fel kéne végre hagyni a Szovjet érából jól ismert kelet-európai viselkedési normával, hogy a „nagy testvérrel” jóban kell lenni, mert......Mert, nem lesz semmi, ha Obama otthon marad.

Az érvei pedig nagyon az elődje, George W. Bush érveire hajaznak, aki szerint van egy jó Európa (amely az USA-át követi vakon) és egy nem jó Európa, amely a saját érdekeit is érvényesíteni szeretné, esetleg akkor is, ha az nem esik egybe az amerikaival, amire egyre gyakrabban van példa.

Obamáék azzal a rossz dumával jönnek, hogy az EU-nak nincs egységes vezetése, és nem tudni, hogy az USA elnökének kivel is kéne találkoznia a csúcson. Na és persze, - és ez a lényeg -, az is elhangzik, hogy az amerikai adminisztráció nincs megelégedve az európaiak készségével a közös felelősségvállalásra a világ nagy problémái terén. Ez is rossz duma. Obamáék ugyanis nem felelősségvállalást, hanem csak több katonák akarnak Afganisztánba, nagyobb európai szerepvállalást Pakisztánban, és készségesebb magatartást mondjuk a Guantánamóban fogvatartott ártatatlan terroristák elhelyezésében.

Magyarul: Washingtonnak az nem tetszik, hogy amit ő egyoldalúan, sőt az európaiak akarata ellenére elcseszett, Afganisztánban, Irakban, vagy Guantánamón, azért most mi vonakodunk „felelősséget vállalni”. Nagyon vicces. Néhány európai kisebb ország, ezzel kapcsolatban elég világosan megmondta: Guantánamót az USA csinálta magának, hozza is rendbe maga. Miért kéne nekünk takarítani a szemetet a Bush-klán gusztustalan politikája után?

Az az ósdi szöveg, hogy nem tudni kit kell Európában felhívni, ha Európa véleményére vagyunk kíváncsiak pedig álságos. Az Európai Parlament belügyi bizottsága ugyanis éppen csütörtökön meszelte el 29-23-as szavazati többséggel az EU és az USA között még a Lisszaboni egyezmény, vagyis az Európai Parlament jogkörének kiszélesedése előtt aláírt paktumot, amely egyoldalúan és az európai polgárok szuverenitását mélységesen sértő módon adja át az európai banki átutalásokban való turkálás jogát az USA titkosszolgálatainak. Az Európai Parlament arra készül, hogy a február elseje és október 30. közötti időszakra kötött megalázó paktumot érvénytelenítse.

Az ügyben az EU parlamentje az illetékes, tehát lenne kivel tárgyalni. Mégis az USA EU-hoz akkreditált nagykövete sértő és megalázó jegyzékben azzal fenyegeti a parlamentet, hogy amennyiben nem ratifikálja az egyezményt Washington nem is fog vele a jövőben egy végleges egyezményről tárgyalni, hanem ahelyett a 27 tagországgal külön-külön fog egyezséget kötni az adott ország banki adatainak megszerzéséről. Vagyis az USA, amikor Európa egy hangon szólal meg, és nem azt mondja, amit vár, akkor azonnal tojik az EU-ra, és egyenként puhítja meg a tagországokat, ami sokkal egyszerűbb, mint az 500 milliós EU-ra kényszeríteni az akaratát.

A nyugat-európai elemzők persze hangosak attól, hogy Európa a hibás, meg Barack Obama milyen jó fej, és mi meg milyen rossz fejek vagyunk, amikor nem akarunk pénzt, paripát, meg mindent adni az USA-nak, ha kér, és nem veszünk részt az USA világpolitikájában, mint annak fegyverhordozója, mondjuk úgy, mint London. Washingtonnak valójában nem az a baja Európával, hogy annak nincs önálló külpolitikája, saját hadserege, és jól körülhatárolt világpolitikai koncepciója. Erre nincs is szüksége Washingtonnak. Az ő bajuk az, hogy Európa nem hajlandó teljesen kritikátlanul elfogadni az USA véleményét számos kérdésben, és ennek az utóbbi időben hangot is ad.

A hidegháború idején lehetett teljes lojalitást, és összetartást követelni Európától, azzal revolverezve, hogy cserében megvédünk benneteket az oroszoktól. Csakhogy most ennek továbbfejlesztett változata a nemzetközi terrorizmussal való fenyegetőzés már nem jön be olyan jól. Főleg, ha Európának is vannak azért gondjai bőven az amerikai felelősségvállalással. Mást ne említsünk, mint a Bush-korszak amerikai fellépést a klímaváltozás kérdésében. Vagy a nemzetközi pénzügyi válságot, és annak okait. Ahol az USA felelőtlen költségvetési politikája, hatalmas költségvetési deficitjei, katasztrofális államadóssága az egész világgazdaságot sodorta a tönk szélére. Milyen felelősségvállalás ez?

Tanulságos lesz majd a kiút megválasztása a jelenlegi válságból. Mennyire fog az Egyesült Államok tekintettel lenni a világ, és benne Európa érdekeire, és mennyire fogja menteni elsősorban a saját irháját. Na és nem feledkezve meg a világpolitikai problémákról: Közel-Kelet: az USA szinte a konfliktus minden résztvevőjét maga mozgatja, vagy nem? Nem nagyon látszik más nagyhatalom kavarása a térségben. Megoldás? Zéró.

Irakot, Afganisztánt, Pakisztánt nem is említeném, mert ismertek a problémák, a teljes kudarc szélén tántorog Washington a konfliktusba berántott szövetségeseivel együtt. Odahaza, az amerikai kontingensen, Észak-Amerikától délre, pedig kommunista államok születnek, egyik a másik után, és nem Szovjet, vagy kubai intervenció nyomán, hanem jórészt Washington évtizedes ottani jelenlétére válaszul. Az sem lesz egy diadalmenet a piacgazdaságon alapuló képviseleti demokrácia számára.

És akkor vannak itt még olyan apró problémák, mint a Kínai-Amerikai viszony, vagy a Japán-Amerikai kapcsolatok mélypontja, vagy Irán, vagy Észak-Korea. Az egyoldalú amerikai szerelemből Japán nem jött ki túl jól, és ezt most már maga is látja, és mondja. Iránt, mint problémát az USA csinálta magának. Ugyanúgy, mint Afganisztánt, Irakot, vagy Pakisztánt.

Vagyis fel tehető a kérdés: hova a fenébe kéne követnie Európának az USA világpolitikai törekvéseit? Az újabb zsákutcákba? Nem az lenne az öreg kontinens dolga, hogy összecsinálja magát, ha Barack Obama felvonja a szemöldökét, hanem az, hogy tegyen le valami normálisat a nemzetközi porondra, valamit, ami a kiút felé mutat a gazdasági káoszból, és a politikai és biztonságpolitikai nehézségekből? Esetleg más kiutat, mint amit Washingtonban találnak ki a nagy okosok.

Állítólag a néhai brit kormányfő, egy bizonyos Sir Winston Leonard Spencer Churchill mondta (minden ilyesmit ő szokott volt mondani) hogy „az USA mindig megtalálja, minden problémára a megfelelő megoldást. Feltéve, hogy előtte kipróbálta az összes többit.” Nem kéne megvárnunk! Fel kéne készülni egy az USA-után korszakra, amikor nem Washingtonban mondják meg, hogy ki lesz a következő évtized ellensége, és ki a jó barát.

Szükség lenne egy bátor, újító európai gondolatra. Ennek egyelőre tényleg nyomát sem látni. Viszont bedőlni végkép nem kell az emiatt hullatott amerikai krokodilkönnyeknek. Barack Obama jó amerikai elnök, mert az USA érdekeit képviseli. Ha kell Európával szemben, ha kell az egész világgal szemben. Ennyit nekünk is meg kéne tennünk. Képviseljük Európát, ha kell az USA-val szemben. Ki fog derülni, hogy ehhez nem elég az egységes európai hang, de kellenek hozzá európai repülőgép anyahajók, vadászgépek, és titkosszolgálatok, hadseregek, és katonák is. Akiket európai zsoldon tartunk és európaiak vezényelnek. A békeharchoz katonákra szükség.

Amerika eddig nem azt bizonyította, hogy ő lenne az, aki a világ globális érdekeiben, az egész emberiség nevében fellépni hivatott. Egyáltalán nem. Csak annyit bizonyított, hogy ő az egyetlen, aki jelenleg erre képes, ami nem ugyanaz, és nem keverendő össze. Nem állítom, hogy Európa lenne az alkalmas, és azt pedig beismerem, hogy nem is képes jelenleg ilyesmire. Azt viszont igen, hogy nem jó a világnak, ha egy központból irányítják, még akkor sem, ha állítólag ott csak jók ülnek a vezető pozíciókban. Jobb a világnak, ha többen szólnak bele a dolgaiba, és több hatalmi centrum van. Az egyik lehetne Európa, és mint európai emellett teszem le a garast. Az ugyanis alighanem már eldöntött kérdés, hogy a 3. erőközpont már megvan, és az Kína lesz.

Ha valaki a magyar érdeket keresi: Magyarország érdekelt egy erős, egységes Európában, egy ugyancsak erős és demokratikus Oroszországban. Már csak azért is, mert van egy (túl)erős USA, lesz egy (túl)hatalmas és (túl) erős Kína. Mellettük nem jó egy gyenge közösségben élni, mint amilyen most Európa. Minden olyan magyar törekvés, amely az EU gyengítését és Oroszország elszigetelődését célozza, nem magyar érdek. Tudomásul kell vennünk, hogy az USA még mindig nagyon messze van. Európa szerencsére már nagyon közel, mert itt van nálunk. Az otthonunk, és végre otthon vagyunk benne. Oroszország pedig – tetszik, nem tetszik – mindig egy kicsit közelebb volt, mint az USA és mint kívántuk. És ez nem akar megváltozni. (zse)

Hozzászólások

Hozzáadás

Szólj hozzá!
Név:
Email:	Értesítés nélkülÉrtesítést kérek
Website:
Tárgy:
	Írd be a képen látható biztonsági kódot!

Powered by !JoomlaComment 3.20

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."