Bécsben augusztustól éjjel is jár majd a metró
2010. Január 22. péntek, 18:48

A bécsi tömegközlekedés nagyon komolyan készül augusztusra, amikor a tervek szerint 24 órás üzemmódra áll át a metró. Addig még népszavazásnak kell megerősíteni a döntést, de senkinek nincs kétsége affelől, hogy az igenek nyernek. Ami még hiányzik, és a legfontosabb, az az 5 millió euró, amibe az éjszakai metrózás kerülni fog.

Ezzel Bécs még nagyobbra növeli előnyét számos európai nagyvárossal szemben a tömegközlekedés terén, amit már-már idillinek lehet nevezni. Az osztrák főváros lakóinak 65 százaléka rendszeresen használja a tömegközlekedést, és csak 9 százalék nyilatkozott úgy egy felmérésen, hogy nem ül fel sem villamosra, sem buszra, sem a metróra. Bécsben 1999 és 2009 között 704 millióról 803 millióra emelkedett a tömegközlekedők száma.

A bécsi helyzet azonban enyhén szólva nem általános, sőt kifejezetten egyedi, mivel az ország többi városában és régiójában közel sincs így kiépítve a tömegközlekedés. Míg a bécsiek alig 9 százaléka nem veszi igénybe a tömegközlekedést, addig a legjobb helyzetben lévő városokban, vagy régiókban ez az arány 42 százalék. Ez is azt mutatja, hogy a tömegközlekedés legnagyobb ellensége a hiánya.

 

 

 

 

 

 

 

 

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld