|
... ez érdekes!
|
| Nobel-békedíj Obamának az elégedetlen világtól |
| 2009. December 10. csütörtök, 18:50 | ||||||||
|
Barack Obama Nobel-békedíján már eddig is sokat és sokan vitatkoztak, és a jövőben még többen, és még többet fognak. Akkor miért kapta? Azért, mert az emberek, így a Nobel díjat odaítélők is elégedetlenek azzal, ami ma történik a világban, főleg azzal, amit az Egyesült Államok és korábbi elnöke produkált 8 éven keresztül. És mivel neki senki nem mert igazán egy nyomorult sárga lapot sem felmutatni, most előre megjutalmazzák azt az elnököt, aki elődjével ellentétes politikát ígér. A „change” jelszavával, vagyis a változás jelszavával fellépő Barack Obama reményt ébresztett: lehet ezt jobban csinálni. A korábbi elnöktől bőrszínében is teljesen más, ellentétes múltú, pályájú, szocializációjú új amerikai elnököt ezzel a díjjal akarja a világ egy másik útra terelni. Az USA sokat ártott a világnak, és magának is az elmúlt egy évtizedben, az emberi jogokat erősen korlátozó politikájával, a guantánamói koncentrációs táborral, az országhatárokon átívelő emberrabló terrorellenes kereszteshadjáratával, egyáltalán a párbeszéd, a nemzetközi együttműködés elhanyagolásával, a szövetségesek semmibevételével, a szavahihetősége elpocsékolásával, azzal, hogy indított egy háborút, amihez nem kapta meg a nemzetközi közösség támogatását, és a háború indítékát illetően átverte az egész világot, 300 millió amerikaival az élén. Az USA nem sokat tett egy jobb világért. A régi rosszat konzerválta. Katonapolitikájával, gazdaságpolitikájával, környezetpolitikájával, szociális politikájával. A szovjet mumus helyett kitalálta a terrorista mumus Oszama Bin Ladent, amivel példátlan fegyverkezésbe hajtotta magát, háborúkba, életveszélyes államadósságba. Megrendítve a világ pénzügyi, és egész gazdasági rendszerét, aláásva az USA gazdasági és politikai vezető szerepét, stabilitását, prosperitását. Mindeközben politikai elitje Washingtonban pökhendi, nagyképű és tárgyalásképtelen volt. Maga alá gyűrte a vetélytársait és a szövetségeseit egyaránt, az eszközökben nem válogatott. A világbéke és a nemzetközi biztonság ma, katonai erejénél fogva egyetlen országtól az Egyesült Államoktól függ. Ami nagy felelősség, nagy kockázat, nagy kísértés, és összességében a világ számára nagy baj. A kétpólusú világnál nem lett békésebb és biztonságosabb a mai egy pólusú. És ha a korábbi felszültségnek legalább két főszereplőjét meg lehetett nevezni, a Szovjetunióban és az USA-ban, ma már csak egy oka van a nemzetközi biztonság hiányának, és azt úgy hívják, hogy USA. A világ békéjét amennyire képes lehet az USA egyedül garantálni, úgy képes azt egyedül veszélyeztetni is. A világbékére világméretekben egyetlen ország veszélyes, mégpedig az Egyesült Államok. Senki más nem képes a nemzetközi rend átszabására, megbontására és destabilizációjára csak az USA. Nem játszik ezen a pályán semmiféle Irán, Észak-Korea, Kuba, Venezuela, de Oroszország, Kína sem, az ég világon senki. Az USA egymaga többet költ a haderejére, mint az utána következő tíz ország együtt. A világ katonai kiadásainak 40 százalékát az USA költi el. Az elmúlt évtized amerikai politikája Oroszországgal a második számú katonai nagyhatalommal szemben, a NATO keretein belül a szövetségesekkel szemben, az Európai Unióval szemben, azt igazolták, hogy az USA nem alkalmas egyedül a világ nevében fellépni, csak arra képes, hogy a saját nemzeti, gazdasági és politikai érdekeit érvényesítse a világ bármely pontján. És erre van felkészülve, mondjuk úgy erre van szocializálva. Sajnos nem csak George W. Bush és családja, valamint barátai látják a világot egy olyan szemüveggel, hogy ami jó Amerikának, az jó kell legyen a világnak. Így látják ezt végül is a világ vezető politikusai minden országban, behelyettesítve az USA helyére a saját országukat, és így látja az adott ország polgárságának nagy része is. Csakhogy az ebből következő erőszakos és hatékony lépéseket jelenleg egyetlen ország az Egyesült Államok képes véghezvinni, amiben nincs aki megakadályozhatja, vagy megfékezheti. A többiek csak addig ugrálhatnak, amíg az USA engedi. Van akiknek sokáig engedi, ha érdekei úgy kívánják, és van akiket gyorsabban reguláz meg, ha érdekei úgy kívánják. Az Egyesült Államok nem azért tartja fenn a világ leghatékonyabb és legdrágább hadseregét, hogy azt ne használja. És természetesen a saját nemzeti érdekeinek megfelelően használja. Ha nem abban használná, hanem hallgatna legalább a szövetségeseire, akkor ma nem lenne egyetlen katonája sem Irakban, sem Afganisztánban. Vannak diktatúrák és abszolút monarchiák, amelyek ugyan az emberjog teljes hiányának oázisai, de mégis az USA első számú szövetségesei között páváskodnak (és voltak sokan, sokszor). Míg vannak olyan országok, amelyek nem tudnak megfelelni az USA ízlésének soha, mert az USA érdekeinek az útjában állnak. Az Egyesült Államok az egész világot akarja ellenőrizni és saját felügyelete alatt tartani. Katonailag és gazdaságilag. Nehéz feladat, amit a mindenkori amerikai elnökön kérnek számon a választói. Az amerikai nagytőke és az USA jóléthez szokott polgárai. Így Barack Obama sem lesz hosszú életű a földön, ha ennek a feladatnak nem tud megfelelni. Vagyis Oszló ide, Nobel-békedíj oda, Barack Obama is az USA nemzeti érdekeit kell, hogy képviselje, ha kell az egész világgal, még az oszlói Nobel-bizottsággal szemben is. És így is fog tenni. A világnak nem Obamában kéne bíznia, hanem sokkal jobban magában. Abban, hogy bármekkora is az USA hadereje, nekünk is van módunk beleszólni a világ ügyeibe, nekünk európaiaknak, az oroszoknak, a kínaiaknak, az indiaiaknak, a dél-amerikaiaknak, az afrikaiaknak. Ezt nem csak meg kell értetni az Egyesült Államokkal, de rá is kell őt kényszeríteni, hogy tudomásul vegye. Ha ebben a nehéz meggyőző munkában segít nekünk a pénzügyi válság, a gazdasági visszaesés, vagy akár egy Nobel békedíj, akkor adjunk Barack Obamának Nobel békedíjat. Ettől az USA külpolitikája rosszabb nem lesz. Hogy jobb lesz-e? Nem valószínű, de legalább megpróbáltuk. (zse)
Powered by !JoomlaComment 3.20
3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."
|
hol lehet erre az állásra jelentkezni????
sziasztok ki szoktam menni ausztriaba bolha pia...
Szeretnám kipróbálni a vírusvédő programjukat, ...
Ki szeretném próbálni a vírusvédő programjukat....
Érdekesek a cikkek, aki tanuló mint én nagyon e...