Berlin nem akar fizetni ausztriai diákjaiért
2009. November 23. hétfő, 19:41

A német oktatási minisztérium egyelőre elzárkózik attól az osztrák javaslattól, hogy fizessen azokért a diákokért, akiket a német felsőoktatási intézményekre nem vesznek fel, és aztán Ausztriában felvételi nélkül beiratkoznak az egyetemekre. Ausztriában nincs felvételi, és vannak már olyan egyetemek, ahol a diákok többsége nem osztrák, hanem külföldi, főleg német.

Berlin szerint ha már fizetnének, tudni akarnák, hogy az Ausztriában tanulók aztán hol helyezkednek el, vagyis kinek van haszna a képzésükből. Beismerték ugyan, hogy Németország nettó importőr a képzett szakemberek területén, de fizetni azért nem akarnak. Az osztrák kormánytagok egy része tovább növelné a nyomást a németekre, mások szerint a megoldást Ausztriában kell megtalálni.

Az egyik legnépszerűbb oktatási intézmény a bécsi Közgazdasági Egyetem máris jelezte, fontolóra veszi valamilyen felvételi vizsga bevezetését az extrém megugrott tanulói létszám miatt. Az egyetemek ugyanis évről évre szinte változatlan pénzt kapnak a munkájukra, miközben a hallgatói létszám, főleg a külföldi diákok beáramlása miatt, gyorsan nő. Részben ez is áll a vita mögött a tandíj bevezetéséről, ami diáklázadásokhoz vezetett Ausztriában és Németországban is.

Bécs egyszer már megpróbálkozott egyfajta „numerus clausus” bevezetésével, de a Brüsszel elkaszálta miatta. Ott ugyanis tartják magukat ahhoz az alapelvhez, hogy a hazai diákokkal azonos feltételeket kell az EU tagországainak diákjai számára biztosítani. Vagyis ha az osztrákoknak ingyenes, akkor nekik is, ha az osztrákoknak nincs felvételi, akkor nekik sem lehet bevezetni.
 

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld