Múzeumba került az ír kormányfőről készült akt
2009. Március 25. szerda, 14:21
 
altKét múzeumban találtak Írországban a jelenlegi kormányfőt, Brian Cowen ábrázoló akt festményeket.

A miniszterelnök az egyiken éppen lakása legkisebb helységében ül, míg a másikon, amely csak meztelen felsőtestét ábrázolja profilból, egy kék alsónadrág van a kezében.

Az egyik festmény mintegy 20 perccel a megjelenése után eltávolították a falról a National Galleryben, és átadták a rendőrségnek.

A másik intézményben, a Royal Hibernian Academyben nem kapkodtak annyira a kék alsógatyás kormányfő eltávolításával, amit szintén egy ismeretlen akasztott a többi kép mellé.

Igaz itt is az volt a vélemény, hogy a tárlat ilyen átrendezése nem a legjobb ötlet, de mindjárt azt is hozzátették: a dolgot annak kell kezelni, ami, vagyis nincs szükség rendőrségi beavatkozásra. Annál is inkább, mert májustól hivatalosan is azt tervezik, hogy az alkotók maguk is behozhatják, és kiállíthatják műveiket a múzeumban.

A festményre azonnal akadt vevő is, de múzeum nem tudta eladni a képet, mivel nem tulajdonosa. James O'Halloran tekintélyes ír műkereskedő egészen jónak tartja a festményt, és azt mondta a sajtónak: látott már ennél rosszabbakat is múzeumok falán.
 
FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld