Két éve megyünk szembe a világgal. Az Európai Unióval, az Egyesült Államokkal, a barátainkkal, a szövetségeseinkkel, a partnereinkkel és a szomszédainkkal. A világszerte elismert normákkal, gazdasági és társadalmi törvényszerűségekkel, a történelmileg létrejött európai értékrenddel. Két éve bontjuk a polgári demokráciát, azt az építményt, amelyet a független hatalmi ágak, a súlyok és ellensúlyok harmonikus rendszere jellemez. Két éve nem csinálunk egyebet, mint megkérdőjelezzük, amit a 90-es évek rendszerváltásakor, az előző rendszerrel szemben megfogalmaztunk.

A Fidesz kereszténydemokrata fiókpárjával megpróbálja ránk erőszakolni provinciális, penész szagú értékrendjét, egy autokrata politikai és gazdasági rendszer eszméjét. Két éve folyamatosan hazudnak, amikor jobb életet, nagyobb szabadságot, nemzeti szuverenitást, nemzetnagyságot, gazdasági függetlenséget, viruló középosztályt, milliónyi új munkahelyet, megőrzött nyugdíjakat, megmentett hiteleseket, saját nagytőkét, melegszívű és önzetlen magyar oligarchákat, európai színvonalú magyar focit ígérnek.

Közben Európa és a világ is gazdasági válságon megy keresztül, fordulat előtt áll. Új nagyhatalmak születőben, a nyugati demokráciák építményén kisebb-nagyobb repedések, az észak-atlanti érdek-, gazdasági- és katonai szövetség meginogni látszik, új populista ideológiák terjednek, vagy letűntnek hitt ordas eszmék bújnak elő a történelemkönyvek megsárgult lapjairól. Szertefoszlott a bizalom a pénzvilágban, a bankokban, a politikusokban, a demokráciában és a multinacionális nagytőkében is. Ebben a bonyolult világban vesztett irányt a magyar kormány, amikor a szabadon választott érték- és érdekközösség, az Európai Unió és az észak-atlanti katonai szövetségi rendszer, a NATO helyett a ködös semmiben, keleten keresi a jövőjét és szövetségeseit. A nyugati világ gondjait a nyugatnak kell megoldani, benne Magyarországnak, mert ehhez a világhoz tartozunk, mindig is ehhez akartunk tartozni. Ezernyi gazdasági és kulturális szál köt ide minket, annyi, mint amennyi elválaszt attól a bizonyos keletitől, melyről elvesztegetett évtizedek után, alig húsz éve volt szerencsénk leszakadni.

A magyar miniszterelnök a szuverén nemzetállamok laza szövetségéről álmodozik, ahol mindenkit, minden kérdésben a nemzeti érdek vezérel, amit minden lehetséges eszközzel érvényre igyekszik juttatni a többi nemzetállammal szemben. Ezt a két világháborúhoz vezető, a fasizmust az egyik és a kommunizmust a másik oldalon megszülő rendet preferálja Orbán Viktor, szemben a föderatív, központilag vezérelt, a konfliktusokat és érdekellentéteket a tárgyalásokban és jó-rossz kompromisszumokban feloldó Európai Unióval szemben, ahol minden tagország feladni kényszerül szuverenitása egy részét.

Magyarország két év alatt a nullára építette le nemzetközi kapcsolatrendszerét. Páriák vagyunk a nyugati világban, az Európai Unióban. A világ nagyhatalmainak vezetői nem fogadják a magyar kormányfőt, sem az Atlanti Óceán itteni, sem a túlpartján. Első számú gazdasági partnerünk és évtizedes barátunk, Németország kancellárja nem talál időt, hogy négyszemközt véleményt cseréljen Orbán Viktorral. Elfecséreltük politikai tőkénk jelentős részét, eljátszottuk a világ bizalmát.

Ugyanezt tettük a gazdaságban is. Az Orbán-kormánynak sikerült a csúfság, hogy a világ valamennyi hitelminősítője bóvli kategóriába sorolta hazánkat, az unió történetében először ellenünk indított túlzott deficiteljárást az Európai Bizottság. A legfontosabb nemzetközi pénzügyi szervezetekkel, intézményekkel a Fidesz-kormány összerúgta a port. Értelmetlen szabadságharcot indított az IMF ellen, amely négy alkalommal mentett meg minket az államcsődtől, tengelyt akasztott az Európai Bizottság szinte valamennyi biztosával, az uniós normákat figyelmen kívül hagyó törvényeivel. A növekedés helyet recesszióban vagyunk, az infláció európai csúcson, a munkanélküliség 11 százalék körül, a fogyasztás stagnál, a bankok nem hiteleznek, a kis- és középvállalatok tömege megy csődbe. A kormány adó- és szociális politikájával a legszegényebbeket tette még szegényebbé és az eddig is tehetősebbeknek adott még nagyobb esélyt a gyarapodásra.

Tovább mélyítette a szakadékot a felzárkózni nem képes tömegek és a tőlük gyorsan elhúzó újgazdagok vékony rétege között, amikor saját klientúrájának adja az állami megrendeléseket és uniós támogatás milliárdjait. Súlyos veszélynek téve ki ezzel a maradék demokráciát is, mivel a gazdasági erő szorosan összekapcsolódik a politikai hatalommal. Az országgyűlés kiválasztottak érdekeit szem előtt tartva hozza a törvényeket, Simicskák és Nyerges Zsoltok kaparintják meg így törvényesen a közpénzeket, az állami földeket, gyarapodó gazdasági erejüket már most politikai hatalommá konvertálják, amikor minisztériumok és állami bankok, intézmények irányítását veszik a kezükbe vazallusaikon keresztül.

Mindez a világ és a magyar emberek szeme láttára történt. Fényes nappal rabolták el a szabadságunkat, az annyira vágyott demokráciánkat. Ellene fellépni sem a megosztott és erőtlen politikai ellenzék, sem az álomba ringatott, rémálomba süllyedt magyar társadalom nem volt képes. Legalábbis két évig nem.

Zsebesi Zsolt 
 

Hozzászólások

Hozzáadás

lényeglátó   |46.107.92.173 |2012-08-23 11:47:48 A kormány kizárólagos létcélja az, hogy a felső tízezer gond nélküli egzisztenciáját és akadálytalan meggazdagodását biztosítsa, és ezeket a privilégiumokat korlátlanul vigye át utódaira, és minden nem oda tartozót, ezen privilégiumoktól távol tartson, és azokból kizárjon. A széles néprétegeknek az, az érzése, hogy az ország nem a népé, hanem néhány tízezer emberé, akik a ha­talmat gyakorolják, és a hatalommal visszaélnek, hogy minden állami intézmény milliók szenvedése árán csak eme kevesek rövidlátó politikáját és önző céljait szolgálja Jászi Oszkár: Magyar kálvária, magyar feltámadás, Bécs, 1920. szept

Szólj hozzá!
Név:
Email:	Értesítés nélkülÉrtesítést kérek
Website:
Tárgy:
	Írd be a képen látható biztonsági kódot!

Powered by !JoomlaComment 3.20

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."