Egymillió dollárt kérnek J. D. Salinger WC-jéért
2010. Augusztus 21. szombat, 15:32

Egy észak-karolinai ócskás egymillió dollárt akar kapni J. D. Salinger kultikus amerikai író, („Zabhegyező” ) egykori WC-kagylójáért. A kereskedő tulajdonában van az író volt lakása tulajdonosának nyilatkozata, amely tanúsítja, hogy az 1962-ben gyártott WC-csésze valóban a lakás legkisebb helységében állt, amikor Salinger ott lakott.

Az észak-karolinai ócskás, aki nyilván a sz...ból is aranyat tud csinálni, most azt reméli, hogy a vízöblítéses ereklyét jó áron tudja eladni azoknak akik imádják az írót, beleértve azokat a tárgyait is, amelyek a géniusznak nem a legbölcsebb felével találkoztak.

Salinger 91 éves korában idén januárban halt meg. Ötven éve teljes visszavonultságban élt egy kétezer lelket számláló, New Hampshire állambeli kisvárosban, 1963-ban megjelent utolsó kötete óta csak pletykák szálltak arról, dolgozik-e még, és ha igen, engedélyezi-e művei megjelenését.

Az 1951-ben megjelent Zabhegyező című regénye egy csapásra kultikus figurává tette. Főművében egy frusztrált, kiábrándult és agresszív fiatal nemzedékről írt, rajtuk keresztül adva nyomasztó látleletet az amerikai társadalomról.

 

Holt-Tengeri  Sóbarlang a főváros szívében. Kattintson ide az égészsége érdekében    

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
Hirdetés

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld