|
... ez érdekes!
|
| Németország 4-1-re lealázta Angliát |
| 2010. Június 27. vasárnap, 18:04 | ||||||||
|
Anglia nem volt ellenfele Németországnak, amely félidőnként rúgott 2-2 góllal simán győzött 4-1-re. Annak ellenére, hogy Anglia az első félidőben még próbálta tartani a lépést, és a két gyorsan kapott gólra két szabályos góllal válaszolt, amelyből a másodikat csúnyán elnézte, és nem adta meg a bíró. Pedig legalább fél méterrel a gólvonal mögött pattant a labda. Ennek azonban végül semmi jelentősége nem volt, olyan meggyőző volt a német csapat fölénye a formán kívül és elképzelés nélkül játszó angol sztárok ellen, akik nem tudtak igazi veszélyt jelenteni a németekre, míg az angol védelem hihetetlenül gyenge teljesítmény nyújtott. Úgy látszott a németek akkor mentek át a félpályán és az angol védelmen, amikor akartak. Schweinsteiger klasszis játékot nyújtott a védekezésben, és a támadások építésében, de a labda megtartásában is. Lassan elhomályosítja elődjét, a sérült Balackot. A többiek is alázatos, a csapat érdekét követő fegyelmezett, a támadásokban helyenként színes játékot produkáltak, amivel megérdemelten jutottak a legjobb nyolc közé. A német csapat a negyeddöntőben az Argentína-Mexikó mérkőzés győztesével találkozik. Nyolcaddöntő Németország-Anglia 4-1 (2-1) Heim Pál Holt-Tengeri Sóbarlang a főváros szívében. Kattintson ide az égészsége érdekében!
Powered by !JoomlaComment 3.20
3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."
|
attól még jó lenne ha mi is tudnán ilyet
sziasztok ki szeretnék meni ausztriába vásároln...
Sajnálom azt a várost,sokan élnek,és gyakran me...
Tisztelt Cím, Kérem legyenek kedvesek inform...
Valakit meg kérnék,hogy segítsen nekem,hogy hol...