Olimpia a köpőcsészék országában
2008. Március 05. szerda, 23:41
Aki Pekingbe érkezik, mindjárt megérti, miért volt az egykori kínai vezetők lábánál a hivatalos fogadások alkalmával is köpőcsésze. Rögtön az első nagy turha után, amivel megpróbál megszabadulni a levegőben kerengő portól és egyéb irritáló anyagtól. Azonnal világossá válik, honnan az a profizmus, amivel a kínaiak tucatnyi módon képesek jó nagyokat pökni a szélrózsa minden irányába.

A kínai főváros a világ egyik legszennyezettebb helye. A 16 milliós városban 4 millió építőmunkás forgatja a lapátot, csákányt, irányítja a légkalapácsot, a földgyalut, a betonkeverőt. Már önmagában ez is elég volna, hogy tönkre tegye a levegőt, de millió egyéb okból is az elviselhetőség határát súrolja a pekingi levegő minősége.

Hogy fognak itt versenyezni az olimpikonok? Nehezen. A rossz levegőnek leginkább a szabadtéren versenyző atléták lesznek kitéve. Akik közül nem egy csapat fog maszkokban kivonulni a pályára, és mindenki a minimálisra igyekszik csökkenteni a kínai tartózkodás idejét.

A rossz levegőtől való félelmet bizonyítja, hogy az időzónához és a távol-keleti miliőhöz való alkalmazkodás céljából a legnagyobb sportnemzetek versenyzői nem Kínába, hanem Japánba utaznak olimpiai előtti táborozására. A Japán Olimpiai Bizottság adatai szerint mintegy 20 nemzet sportolói érkeznek majd Pekingbe via Japán. Olyan országok küldöttségei, mint a német, az amerikai, a svéd, a brit és a holland. A versenyek után pedig mindenki azonnali távozást tervez. Haza a jó levegőre.
FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld