Szabad-e ócsárolna az elesett katonát?
2010. Március 10. szerda, 14:42

Szabad-e olyan táblával tüntetni egy elesett amerikai katona temetésén, hogy „Hála istennek, hogy meghalt”? Vagy „A pokolra jutottál”?

Egy amerikai bíróság szerint nem, és ezért be is tiltotta a 100 hívővel bíró baptista kis egyházacska ilyen tüntetéseit a temetők bejáratánál, továbbá 5 millió kártérítésre is kötelezte őket.

Az 50 éve alapított és gyakorlatilag egy család tagjaiból álló szélsőséges egyház azonban fellebbezett és nyert. A fellebbviteli bíróság a szólásszabadság alkotmányos jogára hivatkozva törölte a tiltást és a kártérítést is.

Egy, a tüntetők transzparensei miatt megbántott apa, aki elesett fia emlékét érzi sértve, az USA legfelsőbb bíróságához fordult, amely kedden befogadta az ügyet, vagyis valamikor szeptember tájén döntést is fog hozni.

Az amerikai sajtó szerint a szólásszabadság új határainak kijelölése várható. Eddig az ilyen ügyekben mindig a szólásszabadság került előtérbe, függetlenül a megtámadott állításoktól. Ennek megfelelően az USA-ban nyugodtan lehet kommunista és fasiszta jelszavakkal is demonstrálni.

Ezen az alapon mentette fel a bíróság a pornócézár Larry Flyntet, aki Jerry Falwel tévéprédikátorra azt mondta, hogy a rendkívül konzervatív szexulási nézeteiről ismert pap az első szexuális kapcsolatát részegen a saját anyjával létesítette.

Akkor a legfelsőbb bíróság döntését a szólás- és a sajtószabadság győzelmének értékelték. Ez azonban már régen, volt. 1988-ban, és talán egy másik Amerikában. Meglátjuk.  

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
Hirdetés

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld