Visszakéri a bank a kizsarolt milliókat
2010. Február 26. péntek, 20:03

Egy rostocki bíróság ítélete szerint Michael F-nek kamatostól vissza kell fizetnie azt a 9 millió eurót, amit egy lichtensteini banktól zsarolt ki 2300 számlatulajdonos adócsalását igazoló számlakivonatáért.

Az ítélet egy polgári perben született, miután a zsarolót egy éve már 5 év és három hónapos börtönre ítélték. A bökkenő csak az, hogy a zsarolásért kapott 9 millió mind a mai napig nem került elő.

Vagyis néhány év múlva, ha addig sem árulja el, Michael F. hogy hova dugta a takaros summát, gazdag ember lehet, persze ha sikerül eltűnnie az igazságszolgáltatás és a végrehajtó elől a szabadulása után. Az eset iróniája lehet, ha a kizsarolt pénz éppen egy lichtensteini, vagy svájci bankban lapul, ugyanúgy, mint azok a milliók, amikért cserébe kizsarolták.

Így aztán az is előfordulhat, hogy valaki ezt is átadja jó pénzért a német államnak, és akkor ez is az államkasszában landol. Persze az érte kapott pénzt is el kell majd valahol dugni, hiszen az is törvénytelen, mert lopott adatokért kapja majd valaki, ami után persze esze ágában sem lesz befizetni az adót. És ez így megy a végtelenségig tovább.

Lehetséges persze, hogy Észak-Rajna Wesztfália német tartomány, amely éppen pénteken jelentette be: 2,5 millió euróért 1500 adócsaló adatait tartalmazó CD-ét vett, a kifizetéskor már eleve levonja az összeg után járó jövedelemadót. A CD alapján mintegy 400 milliónyi adóbevételre számítanak, és eddig már több mint ezren jelentették fel magukat a büntetlenségért, és fizettek be több tízmilliónyi elmaradt adót.  

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld