Állatvédő gengszterek bűnszövetkezete
2009. Augusztus 12. szerda, 08:15

Állatvédők által létrehozott bűnszövetkezet tagjait állítják a bíróság elé Ausztriában. Wiener Neustadt államügyésze kétszáz oldalas vádiratot készített, amit több évig tartó nyomozás alapozott meg, és melynek alapján a társaságot tavaly májusban több mint 100 napra előzetes letartóztatásba is helyezték.

Az ügyész szerint a vádlottak a militáns  Animal Liberation Front (ALF)  egyik sejtjét hozták létre Ausztriában, amely fenyegetéssel, és konkrét erőszakos cselekményekkel gyújtogatással, vagy savas merényletekkel igyekeztek megfélemlíteni olyan textil és ruházati cikkeket gyártókat, akik állati alapanyagokat, például állatok lenyúzott irháját használták a termékeikhez.


A bűnszervezetben végrehajtott fenyegetés, zsarolás és kényszerítés vádja éppen a cselekmény szervezett formája miatt keltette fel a bűnüldözők kiemelt figyelmét, és a büntető törvénykönyv is súlyos börtönnel honorálja az ilyen tevékenységet.

Az érintett vállalatoknak okozott közvetlen kárt 600 ezer euróra becsülik, de a tényleges veszteség ennél sokkal nagyobb lehet, hiszen a cégeket a működésükben lehetetlenítették el szándékosan az állatvédők, akik kezdettől fogva tagadják, hogy egy bűnszervezet tagjai lettek volna.

 


 

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld