Furcsa ügyészi hozzáállás az antiszemitzmushoz
2009. Június 24. szerda, 13:37

A zsidózás a focimeccsen, nem bűn, hanem történelmi hagyomány két klub között - legalábbis ezt állítja a krakkói ügyésznő, aki nem látott okot eljárás indítására, miután a „katolikus” Wisla Kraków, és a „zsidó” Cracovia focicsapatok helyi derbijén a nézők ezek szerint „katolikus része” „zsidók a gázkamrába” kiáltással nyugtázta a Cracovia játékosának távozását hordágyon a pályáról.

Vagy a piros lapot kapott játékost a „k..zsidó” névvel illették, vagy hogy a mérkőzés után azt énekelték, hogy „Mindig verünk titeket, k..zsidók”. Mint ahogy az ügyésznő azzal sem tudott büntetőjogilag mit kezdeni, hogy a Cracovia fekete bőrű, brazil játékosát majom hangok utánzásával csúfolták a  szurkolók.

Az ügyésznő alig néhány kilométerre az Auschwitz-Birkenau náci haláltábortól a vizsgálat megtagadásával a nácikhoz hasonlóan, históriát csinál. Ezek szerint ugyanis a két klub történelmében gyökerező ellentét megnyilvánulása, és az említett módon történő kifejezésre juttatása nem jelenti egy nép megsértését, vagyis nem antiszemitizmus, csak egyszerűen a hagyományos szurkolói magatartás része, és megnyilvánulása.

Az ügyésznő hosszasan emlékezik meg arról, hogy annak idején az 1900-as évek elején a Wisla katolikus csapatként jött létre, míg a Cracoviaba nem játszhatott keresztény focista. Az ellentét tehát innen datálódik, és mára áttevődött a csapatokra. Vagyis a jog tudója szerint nem bizonyítható, hogy a sértő kifejezések egy népet, nevezetesen a zsidóságot, vagy csak a klubot érintik-e. Mivel nem tudni név szerint ki kiabált, ezért nincs mód megkérdezni az érintett szurkolókat, hogy vajon mi volt pontosan a szándékuk.

A fekete játékos, a brazil Cléber esetében (nézd meg Cléber gólját a Barcelona ellen) ugyanezzel érvel az ügyésznő, vagyis nem bizonyítható, hogy a majomhangok utánzásával, a Wisla Kraków játékosát akarták-e megsérteni, vagy rasszista szándék vezérelte a kiabálókat. Lehet, hogy a focista, lévén, hogy nem túl jól beszél lengyelül, talán félreértette a gesztusokat.

Igaz több ezren teljesen egyértelműen megértették, de hát a jog számára ennél nagyobb bizonyosságra lenne szükség, főleg egy büntető eljáráshoz – vélekedik az ügyésznő, Dorota Kuk-Turek  okfejtése új lapot nyit a jog értelmezésében, melynek paragrafusai Lengyelországban is elítéli az ilyen magatartást.

A lengyel labdarúgó szövetség másképpen látta a dolgot, és 30 ezer zlotyra (mintegy kétmillió forintra) büntette a Wisla Kraków csapatát, és 3 mérkőzésen nem vehettek részt a szervezett szurkolók. Azt, hogy van némi zűrzavar egy-két krakkói fejben is, nem csak az ügyésznőnek sajátosak a nézetei, sajnos bizonyítja a klub szurkolóinak a reakciója is.

A Wisla Kraków szurkolóinak honlapján az ügyész döntést ismertető írás azzal zárul, hogy előrejelzi: nyilván a krakkói zsidó közösség fel fog háborodni a határozat miatt. (Ez meg is történt.) És a szerző felteszi a kérdést: „Vajon olyan nehéz megérteni, hogy a szurkolók viselkedése egy mákszemnyit sem érinti sem Izrael államot, sem annak állampolgárait”. Mondhatnánk: akkor jó. De talán még jobb lett volna, e kioktató mondta helyett egy bocsánatkérő gesztus. Talán egyszer, még arra is sor kerül. Addig is törvényesen lehet zsidózni Krakkóban a focipályán. (zse)

 

Ingyen bevásárlás. Egyedül álló szolgáltatás Magyarországon. Kattintson ide!


 

 

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld