Az olasz adóhatóság rászállt a luxusjachtokra
2010. Augusztus 23. hétfő, 19:57

Az olasz adóhatóság gyötrelmessé tette az Olasz Riviérán luxusjachtokon nyaraló gazdagok életét. Az eltitkolt jövedelmek és az adócsalók után indított hajsza egyik célpontja a tengerpart, ahol Luigi Magistro az olasz adóhatóság első embere szerint az adókerülők százai múlattatják az időt a jachtjaikon. Becslések szerint az olaszok évente 124 milliárd euró adót csalnak el.

Az adónagyfőnöknek már meg is volt az első sikere. Összesen 25 ezer ellenőrzést hajtottak végre a tengerparton (nyilván nem rossz nyáron ott adót ellenőrizni az állami fizetésért, mint egy római irodában) és elkoboztak egy 62 méteres jachtot, a "Force Blue" nevezetűt, amely Flavia Briatore tulajdona volt, akinek 4 millió eurónyi adóhátralékát tartotta nyilván a hatóság. Biatore a Renault Formai 1-es csapatának vezetője mellesleg.

Egy másik kevésbé ismert lebukott delikvens, aki évi 8 ezer eurós jövedelmet vallott be, 20 ezer euróért bérelte a jachtját és 6500 eurót fizetett a jachtklubtagságáért évente. Carpin találtak egy másik adócsalót, aki a végsőkig ment és egy vas jövedelmet sem vallott be, mégis kiderült, hogy a luxusnyaraló lakója számos értékes ingatlan tulajdonosa. A kikötői cégek szerint az idén 20 százalékkal kevesebb jacht hajózott be az olasz kikötőkbe mint tavaly.

Silvio Berlusconi kormányfő szerint az olasz gazdasági teljesítmény 22 százaléka feketén realizálódik. Érdekes persze, hogy Olaszországban, amely a világ 15 leggazdagabb országa közé tartozik az egy főre jutó nemzeti jövedelem alapján, a lakosság alig 0,2 százaléka vallott be 200 ezer eurónál több éves jövedelmet. Az adóhatóság a rendkívüli akciójával legalább 10 milliárd eurót szeretne beszedni, amire nagy szükség lenne, mivel Olaszország költségvetési hiánya a bruttó nemzeti össztermék 5,3 százaléka, és az államadósság a bruttó nemzeti össztermék 116 százaléka.  

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld