Hirdetés
Három repülőnap, három baleset, két halott
2010. Szeptember 05. vasárnap, 21:11

Egy nap három repülős bemutatón történtek balesetek Németországban, amelyekben két ember meghalt, számos megsebesült. A legsúlyosabb szerencsétlenség Nürnbergtől 25 kilométerre Schnaittach-Lillinghofban történt, ahol egy duplafedelű oldtimer egy Tigermoth típusú gép a felszállás közben letért a kifutópályáról és a közönség közé rohant. Egy nő életét vesztette 38-an megsebesültek közülük öten súlyosan.

Szemtanúk szerint a kötelékrepülésre készülő gép a felszállásnál nem érte el a kellő sebességet, nem tudott elemelkedni, a pilóta elvesztette az uralmát a jármű fölött, az a nézők közé rohant. Az egyetlen halálos áldozatot a repülő propellere sértette meg halálosan. A pilóta sérülés nélkül megúszta a balesetet.

Egy másik német repülőnapon Füssenben egy 50 éves sárkányarepülő nő vesztette életét, amikor manőverezési hiba után a mélybe zuhant. Egy parkoló vitorlázó gépre esett. A helyszínen tartózkodó orvos igyekezett segíteni rajta, majd mentőhelikopterrel kórházba szállították, de ott meghalt.

Langenselboldban egy másik repülős rendezvényen elszabadult egy repülőgép, de szerencsére nem futott a nézők közé, így itt nem volt sebesültje a balesetnek. A pilóta éppen a gép előtt állva rántotta be a propellert, amikor a repülőgép mozgásba jött, és önálló útra kelt, majd felborult. Szerencsére a repülők és a több ezer néző között olyan nagy biztonsági zóna volt kijelölve, hogy a gép senkiben sem tudott kárt okozni. 

 

Holt-Tengeri  Sóbarlang a főváros szívében. Kattintson ide az égészsége érdekében 

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld