|
... ez érdekes!
|
| Otthon volt a Grazban eltűnt óriáskígyó |
| 2010. Július 29. csütörtök, 15:07 | ||||||||
|
A grazi óriáskígyó sztori váratlan fordulatot vett, és a város szerte keresett 3,5 méteres Boa constrictor előkerült a gazdája konyhájába egy szekrény alól. A hüllő egy 10 centis nyíláson átbújva tüntette el úgy magát, hogy a keresésére érkező rendőrök és tűzoltók sem akadtak rá, pedig felforgatták az egész lakást. Azt követően tűvé tették az egész környéket, persze hiába. Most sem tudták kihúzni, mert előbb ahhoz szét kell szerelni a bútort. A kígyó még vasárnap tűnt el miután felfalt egy nyulat, és megharapta a gazdáját. A férfi ekkor a lakásban hagyta, és amikor hazatért hűlt helyét találta. Mindenki azt gondolta, hogy a nyitott erkélyajtón távozott. Csütörtökön azonban a helyszínen egy kígyószakértő kétségesnek nevezte, hogy az állat az erkélyen át meg tudott volna szökni, ezért újra átkutatták a házat, ahol elő is került a szökevény. Az ügynek így némi jogi fordulata is lett, hiszen ezzel az ügyészségnek ejtenie kell a közösség veszélyeztetéséért emelt vádat, hiszen a ragadozó nem jutott ki az utcára. Az is vitathatóvá vált, hogy vajon a férfi kötelezhető-e az utcai keresés költségeinek megfizetésére, hiszen nem ő állította, hogy a kígyó kiszabadult a házból, hanem a keresésére érkezett rendőrök, akik nem akadtak rá a lakásban, pedig ott volt egész idő alatt. Egy biztos, hogy büntetést fognak kiszabni rá, mivel nem volt engedélye, ami kötelező ilyen veszélyes állatok esetében. Valamint azért is bírságra számíthat, mert a szükségesnél kisebb terráriumban tartotta a hüllőt. Egyelőre azonban nem kobozzák el az állatot, az maradhat a gazdájánál, de amennyiben a bíróság úgy dönt ez sem lesz elkerülhető, főleg ha addig nem sikerül nagyobb életteret biztosítani a kígyónak.
Holt-Tengeri Sóbarlang a főváros szívében. Kattintson ide az égészsége érdekében.
Powered by !JoomlaComment 3.20
3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."
|
hol lehet erre az állásra jelentkezni????
sziasztok ki szoktam menni ausztriaba bolha pia...
Szeretnám kipróbálni a vírusvédő programjukat, ...
Ki szeretném próbálni a vírusvédő programjukat....
Érdekesek a cikkek, aki tanuló mint én nagyon e...