Vita a lábtörő válogatottsága miatt (videó)
2010. Március 01. hétfő, 20:07

Olaj lett a tűzre, hogy behívták az angol válogatottba Ryan Shawcross a Stoke Cityből, aki a hétvégén négyszeres lábtörést okozott a 19 éves Aaron Ramseynek. A sportsajtó, a sportvezetők véleménye megoszlik.


A Stoke játékosai védelmükbe veszik Shawcrosst, aki maga is könnyes szemmel ment le a pályáról azok után, hogy négyszeres lábszár és sípcsonttörést okozott a túl vehemens belépőjével. Szerintük játékostársuk nem szándékosan rúgta meg ilyen súlyosan ellenfelét.


Arsene Wenger arra emlékeztet, hogy ez már a harmadik eset, amikor egyik játékosa brutális szabálytalanság áldozatává válik, és ez szerinte nem lehet véletlen, és tenni kell valamit ellene. Azok, akik szintén többet látnak az esetben, mint egy véletlen szabálytalanságot, azt hangoztatják, hogy a bírók nem bírják az iramot a játékosokkal, és túl sokat engednek meg.


Mások szerint a bajnokság, a Premier League vezetői szándékosan biztatnak a kemény, erőszakos, helyenként brutális játékra, ami nem csak veszélyes a játékosokra, de az angol focinak még kellemetlen lehet a nemzetközi porondon, ahol ezt nem fogják eltűrni.


Shawcrosst egyébként azonnal kiállította a játékvezető, de ez már nem segített ellenfelén, akit meg kellett operálni, és számára az idény befejeződött, de még a futballpályafutása is veszélybe került.

 


 

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
Hirdetés

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld