|
... ez érdekes!
|
| Úszókat molesztáltak szexuálisan az edzőik (videó) |
| 2010. Április 22. csütörtök, 18:40 | ||||||||
|
Több tucat amerikai leány úszó, köztük olimpiai bajnokok közös pert indítottak az amerikai úszószövetség ellen, amelyben bocsánatkérést és kártérítést követelnek, amiért az edzőik kislány koruktól kezdve éveken át szexuálisan molesztálták őket. Az egyik edzőről kiderült, hogy kamrákat szerelt a lányok öltözőjébe és egy évtizeden keresztül készített rejtett felvételeket a vetkőző lányokról. Az ABC amerikai tévé társaság riportfilmjében egykori sportolók, amerikai úszó bajnokok, olimpiai bajnokok vallanak az edzőik folyamatos zaklatásáról. Egyikük elmesélni, hogy az első molesztálás 13 éves korában történt, 15 évesen már szexuális kapcsolata volt az edzőjével, aki megígértette, hogy nem beszél erről senkinek, mert azzal a versenyzési lehetőségét tenné kockára. Volt olyan úszó, akinek már 15 éves korában abortuszra kellett mennie az edzője miatt. Az esetek egy része korábban egymástól elszigetelve nyilvánosságra került, sőt születtek elmarasztaló súlyos ítéletek is, amelyekben 25-30 éves börtönt is kiszabtak a molesztáló edzőkre. Csak az elmúlt 10 évben 36 úszó edzőt marasztaltak el szexuális molesztálás miatt az Egyesült Államokban. Az amerikai úszó szövetség szinte teljesen azonos módon járt el, mint az Egyesült Államok Katolikus egyháza, ahol néhány évvel ezelőtt több száz pappal szemben emeltek szexuális molesztálás miatt vádat. Az egyházhoz hasonlóan ők is igyekeztek évtizedeken keresztül palástolni a problémát. Nem vettek tudomást annak méretéről, az okozott kár nagyságáról, és folyamatosan azzal takaróztak, hogy máshol is van ilyesmi. Előhozták a statisztikát, amely szerint az USA-ban minden 4. leánygyerek, és minden 6. fiú szexuális molesztálás áldozata lesz, ami 39 millió áldozatot jelent, tehát az úszóknál történt esetek száma eltörpül a többi mellett. Ugyancsak a katolikus egyház gyakorlatára hajaz, hogy az ügyeket eltussolták, és mindent elkövettek azért, hogy azok egyedi, nem jellemző esetként kerüljenek a közvélemény elé. Most, amikor egyszerre százak szólalnak meg, és vádolják az úszó szövetséget, annak vezetése, mint az egyház, forródrótot helyezett üzembe és levelek tucatjaival informálja az ország mintegy 12 ezer úszó edzőjét a veszélyekre, ami a kiskorúakkal fenntartott kapcsolataikban rejlik. A sok hasonlóság között alighanem az utolsó az lesz, hogy az USA számos katolikus közösségéhez hasonlóan az úszó szövetség is tönkre fog menni anyagilag a kártérítések miatt, amelyekre a bíróságok kötelezni fogják. Az Egyesült Államokban a katolikus egyház eddig összesen egymilliárd dollár kártérítést volt kénytelen kifizetni a szexuális molesztálások miatt.
Powered by !JoomlaComment 3.20
3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."
|
attól még jó lenne ha mi is tudnán ilyet
sziasztok ki szeretnék meni ausztriába vásároln...
Sajnálom azt a várost,sokan élnek,és gyakran me...
Tisztelt Cím, Kérem legyenek kedvesek inform...
Valakit meg kérnék,hogy segítsen nekem,hogy hol...